Mindenkinek van hetente legalább egy óra szabad ideje, amit mások megsegítésére fordíthat, és ez nem függ attól, hogy kinek mi a foglalkozása, milyen az anyagi helyzete – vallják a Ladies Circle nemzetközi jótékonysági szervezet sepsiszentgyörgyi klubjának tagjai, akik védelmük alá vették a helyi anyaközpontot és az ugyanabban az épületben működő szociális napközit, ahová időnként játékot, ruhát, gyümölcsöt, meséskönyvet visznek meg azt a szeretetet, amit az apa nélkül nevelkedő gyermekek csak részben kapnak meg, a hátrányos környezetből érkezők számára pedig éppúgy lelki táplálék.
A Ladies Circle sepsiszentgyörgyi csoportja 2011-ben alakult Aczél Franciska kezdeményezésére, aki a brassói szervezet mintájára javasolta az LC-klub létrehozását. Ő maga egy olyan rendezvényszervező céget működtet, amit annak okán, hogy az alkalmazottak egyharmada fogyatékkal élő, sikerült védett műhelyként bejegyeztetnie társával, Ouatu Laurával együtt (aki szintén Ladies Circle-tag), és a további bővítést is a sérült emberek foglalkoztatása irányában tervezik. Az LC-csoport másik négy tagja: Barbocz Zsuzsa szociális munkás, Deák Gyöngyvér vállalkozó, Szép Zsófia kozmetikus és Vojcik Mirela önkormányzati alkalmazott.
Az apró dolgok is számítanak
A jótékonysági szervezet három tagját múlt héten elkísértük a Gödri Ferenc utcai szociális napközibe, mely nappali központként működik, mivel reggeltől estig tartózkodik ott a bejegyzett tizenkilenc gyermek, a hölgyek akkor harminc kiló narancsot ajándékoztak az intézménynek, amelynek vezetőjével, Faragó Pálmával és az adományozókkal ez alkalommal beszélgettünk. A Ladies Circle jelen lévő tagjait többek között arról kérdeztük: ki miért vesz részt ebben az önkéntes segítő munkában?
Vojcik Mirela: Szerintem mindenkinek van hetente legalább egy óra szabad ideje, amit mások megsegítésére fordíthat. Az én gyermekeim már nagyok, amíg kicsik voltak, mellettük álltam, most ráérek másokért is tenni. Ez a kis gyermeknevelde itt a város központjában, mégis alig tudunk valamit ezekről a gyermekekről és anyákról. Ez a kis odafigyelés nem igényel túl nagy megerőltetést sem szervezésben, sem anyagiakban, ráadásul nagyszerű csapat verődött össze, jól megértjük egymást, s bár különböző területekről érkeztünk, a tenni akarás közös. Egyelőre apró lépésekben haladunk, de azoknak, akikre odafigyelünk, minden segítség számít, és példánkkal talán azoknak is ötletet adunk, akik szívesen támogatnák az elesettebbeket, de nincs meg az az impulzus, ami cselekvésre is késztetné őket.
Barbócz Zsuzsa: Tizenöt éve dolgozom a szociális szférában, és amikor egy barátnőmtől hallottam erről a szervezetről, azért vált egyből szimpatikussá, mert olyan nők hozták létre, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, akik valami pluszt szeretnének nyújtani hátrányos helyzetben élő embertársaiknak. Szeretek ebben a közösségben lenni, mert az elmúlt két év alatt összeszoktunk, és izgalommal tölt el valahányszor együtt készítünk valamit a gyermekeknek. Ez az önzetlen munkának olyan megnyilvánulása, amiben azt érzi az ember, hogy nemcsak nagy dolgokkal lehet segíteni, hanem az apró gesztusok is számítanak. Karácsonyra az anyaközpontba hoztunk csomagokat, játékot, ruhát, meséskönyvet, édességet, és jó volt látni, hogy a csoport minden tagja lelkesen gyűjtögetett a maga családjában és tágabb környezetében, hogy megajándékozhassuk az anyákat és a gyermekeket.
Deák Gyöngyvér: Én a vállalkozói szférából jövök, ott a baráti köröm is, és igyekszem kihasználni ezt a kapcsolati tőkét, így amikor gyűjtést indítunk, akkor hozzájuk fordulok. Nagyon szívesen segítenek, de egyenként nem tudják az emberek, ezt hogyan tegyék, de ha megszólítjuk őket, nem utasítanak vissza. Az egységvezetővel szoktunk egyeztetni, hogy mire van szükség, ezért hoztunk gyümölcsöt, következőkor pedig papírt és ceruzákat ajándékozunk.
Faragó Pálma egységvezető: Az anyás központ átmeneti menedék azoknak az anyáknak, akiknek kisgyermekükkel nincs ahol lakniuk, nincs segítségük, egyedül érzik magukat a világban, ezért ők nagyon hálásak, ha valaki rájuk figyel. A központban ellátjuk őket és gyermekeiket ruházattal, élelmezésük is biztosított, de az igazi segítség az, amikor innen kikerülhetnek. Ezeknek az anyáknak talán nem is az a legfontosabb, hogy mit kapnak ajándékba, nekik az emberi kapcsolatokra van a legnagyobb szükségük, amíg itt tartózkodnak.
Vojcik Mirela: Azt gondoltuk, olyasmivel kezdjük, amit biztosan meg tudunk valósítani. Ezért választottuk az anyaközpontot és a napközit. Ez nem túl nagy közösség, így oda tudunk figyelni rájuk. És eljöhet az idő, hogy akkor is követni tudjuk az anyák és gyermekeik sorsát, amikor elhagyják az otthont, hisz az igazi próbatétel számukra akkor kezdődik.
Barbócz Zsuzsa: Az volt az elképzelés, hogy segítsük a gyermekeket, de figyeljünk az anyákra is, hisz ők különleges helyzetben vannak, a hétköznapokat és az ünnepeket is itt töltik. Lehet, amit teszünk nem nagy dolog, de ők nagyon hálásak érte, örvendenek, ha jövünk, beszélünk velük.
Az elmondottakból kitűnik, olykor az apró cselekedetek is segítséget jelentenek annak, aki híjával van a szeretetnek, aki saját hibájából vagy önhibáján kívül sodródik olyan élethelyzetbe, amikor egy mosoly, egy kézfogás, egy jó beszélgetés is sokat jelent a számára.
