Disznó voltál, miért nem lőttél?

2007. december 27., csütörtök, Riport

Zergesült és tokány fogyasztása a Boda-kútnál

Antal Jenő baróti vadászmester beszélő címes, Vadászemlékeim könyvének van egy fejezete, amelyben a nagyvadas hajtóvadászatokról szól.

Ezekből volt része bőven, uralkodók, mágnások, diktátorok kedvenc nagyvadas vadászhelye volt hosszú lábaival a Baróti medence felé nyújtózkodó Dél-Hargita, amelyet Erdővidék szerelmese, Antal Jenő könyvében szépasszonyhoz hasonlított. Vadászott itt Carlos Calderon, Rotschild báró, a spanyol és a belga király, és természetesen szerette és rákapott erre a vidékre a hírhedt kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu is.

Az erdővidéki vadászmester könyve egyik fejezetének krimibe kívánkozó jelenetsora az, amint a nagy hatalmú diktátor az egyik nagyvadas hajtóvadászaton a vadászatban örök riválisára, Ion Gheorghe Maurer minisztertanács-elnökre megorrol, hisztérikus rohamai annyira elkapatják, hogy nem vesz részt a vadászatok után hagyományos közös ebéden, hanem helikopterre száll, s vadásztársát is elhagyva elrepül.

A történet elemeit több olyan forrásból is ismerem, amelyek többnyire közvetítők révén csapódtak hozzám. Ennek a Ion Gheorghe Maurer közvetlenségére, emberi kapcsolataira jellemző jelenete, amikor a románul gyengécskén beszélő magyar vadőr ahelyett, hogy azt mondja az minisztertanács-elnöknek: ,,volt elég disznó", azt közli véle: ,,Disznó voltál, elnök úr, miért nem lőttél?"

Maurer jóízűen nevetett a telitalálat mondáson, az ezt követő időkben is derűsen emlegette, s alkalmazta azokra a helyzetekre is, amikor a vele egy kompániában érkező és vadászó hatalmasok elpuskáznak valamit. ,,Disznó voltál, miért nem lőttél?"

Jellemző, hogy a Maurerrel szimpatizáló egyszerű emberek, vadőrök, hajtók, s azok, akiknek a történetet ezek elmesélték, a jelenet egyik főszereplőjét, Maurert ,,kicserélik", s a Kárpátok Géniuszával helyettesítik be, mert a jellemzés így találóbb, Ceauşescut egy nyelvbotlás kapcsán varacskos disznónak nevezhették.

A románul gyengén beszélő Áfra Viktor vadőr és Maurer közötti szóváltás a közbeszédben a későbbiekben Áfra és Ceauşescu közötti afférrá válik, mert így a helyzet a tréfát nem ismerő nagy hatalmú diktátor behelyettesítésével konfliktusosabbá minősül.

A továbbiakban aztán a folklór szabályai szerint alakul a történet.

Antal Jenő az eredeti szereplőkkel rekonstruálja a történetet, amelyből mintegy, a Ceauşescu-viselkedés kontrasztjaként, kitetszik Maurer humorérzékkel megspékelt embersége, kisemberszeretete. A Vadászemlékeim szerzője könyvében úgy fűzi, szerkeszti a valós történeteket idéző mondandóját, hogy az események maguk hordozzák a Ceauşescu—Maurer közti kocolódást, majd Maurer elszigetelésének történetét, politikából való kiiktatását. A köztük kialakuló feszültség forrása nem csak a vadászattal járó rivalitás, illetve elsősorban nem ez, hanem politikai krédójuk mássága. Maurert a konfliktusok ellenére sem lehet kibillenteni abból a státusából, amelyet elfoglalt, mert ennek következtében a Géniusz nemzetközi híre-neve csorbult volna. Ez az állapot viszont Maurert élete alkonyán eljuttatta oda, hogy amikor Király Károly nyugati világot bejáró, kisebbségi jogokért kiálló beadványát elvitte az akkor már nyugdíjas Ion Gheorghe Maurerhez, a volt minisztertanácsi elnök azt mondta: ebből a beadványból úgy sem lesz semmi, mert amíg Romániában nem lesz demokrácia, addig a ti kisebbségi ügyeiteket sem lehet önmagában megoldani. De aláírom a beadványt, hogy bosszantsam ezzel is Ceauşescut. (Ez a történet már nem az Antal Jenő könyvéből való, Király Károly annak idején beadványával engem is felkeresett, s ő mesélte el a történetet.)

Nos, Antal Jenő valós történetekre alapozott kontrasztos szerkesztésére jellemző a Géniusz betegesen irigy, kisszerű viselkedésének példája, amikor az egyik hajtásban a Piliske nevű erdőrészen három medvét lőtt ugyan, Maurer csak egyet és két kant.

A kanok közül az egyik igen-igen nagy volt, hosszú, széles agyarakkal — olvasom a könyvben.

A vadászatot követő protokollasztal a Márkos-előtti legelőn volt megterítve. Vártuk az olyankor szokásos pohárköszöntőt, ami akkor elmaradt. Ceauşescu még mielőtt az asztalhoz ért volna, megállt, és kijelentette:

Én. Én nem maradok ebédre! (Dadogós volt.)

Valószínű elvárta volna, hogy marasztalják — folytatja Antal Jenő. Látva, hogy nem kap választ a kijelentésére, Ceauşescu azt kiabálta: Legyen már vége ennek a múltból maradt, ,,burzsuly" szokásnak. Aki még velem akar jönni vadászni, az hozzon a zsebé­ben egy szendvicset. Az ilyen alkalmak nem azért vannak, hogy a javakban dúskáljunk!

És kezével idegesen hadonászott.

Maurer megszólalt:

— Nicule, ha a te véleményed ez, az enyém egészen más. Léteznek hagyományok és szokások a vadászatban, melyekhez jó, ha a továbbiakban is ragaszkodunk. Vadásszunk eredménnyel vagy anélkül, de az evés, az közös evés. Itt ítélkezünk egyikről vagy a másikról. Itt békülünk meg, ha valamelyikünk szodéskodott, és a válla fölött átlőttünk a szomszédnak tartó vadra. És ugyancsak az asztal mellett emelünk poharat az ejtett vad tiszteletére!

— Rendben! Én elmentem Predeálra! — mondta Ceauşescu, és valóban elhagyta az összegyűlteket.

Ezt az affért megelőzte egy másik. Antal Jenő írja:

Nagyhalas patak fejénél a két főállás szomszédos volt. Az elsőn Maurer, a másodikon Ceauşescu ült. Egy hatalmas kan a két állás közé jött a fenyőerdőben, a patak melletti borókás között. Óvatosan közeledett az állások irányába, mindegyre megállt, figyelt, hallgatózott, a levegőbe szimatolt. Egyszerre szólalt meg a két puska. Aki a lövéseket távolról hallotta, nem tudta volna megállapítani, egy vagy két lövés volt-e, olyan egyszerre dördült el a két fegyver. A disznó tűzbe rogyott. A hajtás végén parázs vita alakult ki a két rivális között. Kié a kan? Maurer felől csak egy gyermekujjnyi átmérőjű lyuk volt a kan oldalán. Ceauşescu oldalán egy gyermektenyérnyi lyuk. Mi, szakemberek azonnal tudtuk, hogy a Maurer golyója ölte meg a kant, de ,,kicsi szolga nem beszél" alapon nem szólhattunk bele a nagyok vitájába. Feneser a minisztériumtól volt rangban a legnagyobb. Ő a döntőbíró szerepét vállalva azt állította, hogy Ceauşescu puskagolyója ölte meg a kant, s ott nyomban gratulált is neki a szép agyarakhoz. Maurer dühbe gurult, s így szólt Ceauşescuhoz:

— Nicule! Ha ezen a kanon az én golyóm ütötte lyukon s a seggelyukán kívül más is található, akkor elismerem, hogy a kan a tiéd.

Fenesernek meg azt mondta dühösen:

— Te seggnyaló!

Antal Jenő plasztikusan jeleníti meg a további történeteket is. A szakadás megtörtént, s amikor két nagy között nézeteltérések ütköznek, a kisebbek futnak, ki merre lát. A talpnyalók meghunyászkodva, egyenként kullogtak vezérük után. Csak ők maradtak ott, a napszámosok. A szakítás nemcsak Ceauşescu és Maurer között, hanem a régi hagyományokkal is megtörtént. (1971)

Attól a naptól kezdve Maurer látványosan csúszott a társadalom létrafokain le. Ceauşescu többé nem hívta meg vadászni.

A 80-as évekre már oda fajultak a dolgok, hogy valóságos hadseregek vonulnak fel vadászatai biztosítására. Autóbuszokkal, terepjáró kocsikkal érkeztek a kirendelt erdész szakemberek, vadászok, vadőrök, a szekuritáté hadai, megtörtént, hogy a hadsereg embereit is kirendelték, az állambiztonságiakat erdészmundérba bújtatták. A kivezényelt tömegeket az erdőben el kellett rejteni a helikopterrel érkező diktátor elől. Álcázták őket. Ekkor már mintha bezsongott volna, rögeszméi a józan ész fölé kerekedtek, s egyik utolsó alkalommal, mivel hamarabb és durcásan távozott a számára kijelölt magaslesről, mert a neki jelentett időre nem percnyi pontossággal jelentek meg a vadak, leváltatta az egész megyei vadászati-erdészeti vezetést.

Antal Jenő Vadászemlékeim című könyve azért is izgalmas és figyelemre méltó alkotás, mert egy őrült diktátor ön- és országot pusztító megalomániájának kialakulását rendkívüli érzékkel szemlélteti, a szelektív emlékezet révén ilyen-olyan irányban torzuló eseményeket az igaz történetek hadrendjébe állít, s a szülőföldjét, ennek mesés szépségű és gazdagságú erdeit, a Dél-Hargitát annyi élmény és történet révén varázsolja elénk, hogy olyan messzire nem távolodhatunk el térben és időben tőle, hogy ennek illatát, hozzánk tartozását ne éreznők.

Könyve tanulságos olyan vonatkozásban is, hogy minden írói leleményeskedés nélkül Ion Gheorghe Maurernek mesehőssé szépülését is bemutatja, holott a nyers história szerint ő is a diktatúra egyik megalapozója és megtartója volt. Amikor már nagyon nem kedvelte azt, amit ez az agresszív, buta politikai imposztor országával és népével elművelt, akkor már az ,,odamondás", vagy a ,,megmondás" ritka alkalma maradt neki.

Évekkel Ceauşescu brutális szitává lövetése után azt mondta nekem valaki, hogy erkölcsi-etikai vonatkozásában szerencsésebb kimenetelű lett volna, ha medve üti le és tépi szét, vagy vadkan tiporja halálra.

Hogyisne! — mondtam —, hogy az istenadta nép meséiben, szelektív emlékezéseiben hőst fabrikáljon belőle.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1551
szavazógép
2007-12-27: Kultúra - Hecser László:

Megszólítani a közönséget (Új igazgató a baróti művelődési ház élén)

A baróti művelődési ház élére újonnan kinevezett igazgatót, Velencei Andrást rövid távú terveiről és a versenyvizsgán bemutatott menedzseri elképzelésekről faggattuk. Elsődleges feladatának az üres munkahelyek betöltését tartja, illetve fokozott figyelmet szánna a felnőttképzés megszervezésének.
2007-12-27: Világfigyelő - x:

A szlovák külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatokról

A szlovák külügyminiszter szerint az előző — nyolc éven át kormányzó — szlovák és a magyar kormány között nem volt igazán jónak nevezhető a kapcsolat, mert az akkori szlovák kormányfő, Mikulás Dzurinda mindössze egyszer, 2001-ben látogatott Magyarországra.