El kell menni!

2013. március 1., péntek, Nyílttér

Felháborodva olvasom, hallom és látom, hogy „érdekképviseletünk” megint hű maradt önmagához, a nemzetietlen, megalkuvó  politikájához, és nem jön el az össznépi felvonulásra Maros­vásárhelyre.

Érdekes a motivációja is: „pártpolitikai színezetet kapott a megmozdulás”! Az SZNT tudtommal nem párt, és ők vállalták a szervezést! Hogy az EMNP, MPP is mozgósít, ez természetes és üdvözlendő, hiszen itt komoly szervezés szükséges! Jó lett volna, ha az RMDSZ is ezt teszi ahelyett, hogy a kormányra kacsingatva, most épp Pontával kokettálva kihátráljon!
Most már csak az várható, hogy kiadják az ukázt a tulipános polgármestereknek: nehogy megpróbáljanak megjelenni a tüntetésen, sőt, világosítsa fel mindenik a saját faluja-városa lakóit, hogy milyen ördögi dolgot akar az SZNT és a nép: autonómiát, amelyben ők döntenének a saját pénzekről, saját ügyekről, és még magyarul is akarnak beszélni a közhivatalokban, amelyek ormára szégyentelenül kitűznék a székely zászlót! És milyen Istentől elrugaszkodott módszerekkel kérik ezt: nem apró lépésekkel, egyet előre-, kettőt hátratáncolva, hanem tömegesen ki az utcára, megzavarva a békés együttélést a románokkal! Remélem azonban, hogy az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek megmaradtak magyarnak, és mind ott lesznek sok falusfelük oldalán.
 Értsünk meg egy dolgot: nem pártpolitika, hanem száraz tény, hogy rohamosan fogyunk, fogynak az iskoláink, közintézményeink, anyanyelvünk mind jobban háttérbe szorul, és ha nem teszünk valamit – akár radikálisat –, szép csendesen beolvadunk a többségi nemzetbe.
 Ugyanitt szeretném figyelmeztetni a SZNT-t – bár biztos, tudja és felkészül rá –, hogy nagy felelősséget vállal ezzel a felvonulással, ezért idejében intézkedjenek őrzött parkolóhelyeket keríteni a buszoknak, kocsiknak, és készüljenek fel az esetleges provokációk kivédésére, megelőzésére! A majd megjelenő székelymagyar testvérek pedig vigyázzanak a felvonulás méltóságára. Figyeljünk mindenre, de főleg egymásra, önmérsékletet és nyugalmat mutatva az esetleges provokációkkal szemben. Igazunk tudatában remélem, nagyon sokan ott leszünk, hogy együtt bizonyítsuk be országnak-világnak: létezünk, egységesek vagyunk, nem engedjük beolvasztani nemzetünket!!
Vajda Dénes, Sepsiszentgyörgy

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-03-01: Nyílttér - :

Az utca hangja

SIMION GYÖRGY, Sepsi­bükszád. Rendkívül bosszantó jelenségre szeretném felhívni az illetékesek figyelmét. Sepsiszent­györgyön hétfőn 9 és 10 óra között két különböző helyszínen (a Sugás Áruház előtt és a Sugás vendéglő parkolójában) is tapasztaltam, hogy a (feltehetően méregdrága) parkolójegy-automaták nem működtek, ugyanakkor a rendőrök éberen figyelték, mint a pók a gyanútlan áldozatot, hogy az ott parkoló autósok, más választásuk nem lévén, a szabálysértés kelepcéjébe essenek, és bírságolhatóak legyenek. Nagyon igazságtalan eljárás ez, és gondolom, nem csak engem zavar. Az erőltetett automatizálás helyett munkahelyeket biztosíthatnának néhány személynek, és nem lenne fennakadás a parkolódíj beszedésében sem. Vagy talán az a cél, hogy az óránkénti 2 lejes parkolásért 50 lejes bírságot kelljen befizetni? Milyen dolog ez?
2013-03-01: Nyílttér - :

Polgárközeli legyen

A polgárközeli rendőrség a rendfenntartó intézmény egyik osztályának neve, de 1989 után nyilván az egész rendőrség arra törekedett, hogy minél polgárbarátabbnak tűnjék. Elődjének ugyanis meglehetősen sok volt a rovásán, jogállami körülmények közt valóságos átlényegülésre volt szükség ahhoz, hogy beilleszkedhessen az új rendbe.