A négy próba összesített eredménye ugyanis felét teszi ki a felvételi médiának, aminek másik fele az V—VIII. osztályos általánosból ered. És mert a képességvizsga ugyanabban az esztendőben megismételhetetlen, eredményes vizsga nélkül pedig nem lehet középiskolába iratkozni, csak szakiskolába, a tét mindenki számára egyformán nagy, a közel ezernyolcszáz magyar diáknak ráadásul a román anyanyelvű tanulókéval azonos követelményeknek is meg kell felelniük két román nyelvű vizsgatárgyból.
Sepsiszentgyörgyön négy, Kézdivásárhelyen két, Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón egy-egy vizsgáztatóközpontban írják a négy írásbelit, a dolgozatokat három javítóközpontban értékelik ki. Ma román nyelv és irodalomból, holnap magyar nyelv és irodalomból, szerdán matematikából és csütörtökön a diákok választása szerint Románia földrajza, illetve a románok története tárgyból vizsgáznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.