Több kerékpáros és segédmotoros kérésével fordulok a nyilvánossághoz. Az új közlekedési szabályok miatt a legbiztonságosabb, legolcsóbb, környezetkímélő és a túlzsúfolt közúti forgalom enyhítésére a fejlett országokban kifejlesztett járművek tulajdonosait a közbiztonságra hivatkozva kiszorították az utakról, holott felsorolni is alig lehet a kismotorok előnyeit.
Egyetlen hátrányuk van: kevés pénzt hajtanak az államkincstárnak. Bevásárolni, hivatalos ügyeket intézni, orvoshoz, gyógyszertárba menni a legjobb a moped, és az új típusok igazán mindenféle jelzési és biztonsági előírásnak megfelelnek. És azok a vidékiek, akiknek munkahelye az úton volt (segédmotorosok, traktoristák, mezőgépészek stb.), és akiknek nyugdíjazásuk után nem cserélték ki a jogosítványukat, hanem felszámolták, a legkevesebb balesetet okozták az összes statisztika szerint.
Kérjük megválasztott képviselőinket és szenátorainkat, hogy lépjenek fel jogaink védelmében – román kollégáikkal együtt –, a törvény megváltoztatásáért. Az Európai Unió 2012 végéig adott határidőt Romániának közútjai fejlesztésére, biztonságossá tételére, a halálos balesetek számának csökkentésére, de az elmúlt öt évben gyakorlatilag semmi sem történt. Előbb kitiltották a szekereket a közutakról, aztán rögtön vissza is vonták a rendeletet, mert nincs pénz a terelőutak építésére – ma már útadó, biztosítás, hajtási jogosítvány nélkül akár az autópályán is mehetnek. Csak a segédmotorosok számára nincs hely sehol!
Hát nekem volna egy javaslatom: amíg az autópályákat és a településeket elkerülő körgyűrűket meg nem építik, a teherforgalmat bonyolítsák le a vasúton, a nehézgépkocsiktól megszabadult utakon pedig járhassanak a kerékpárosok is! Akinek pedig nincs garázsa, az ne növelhesse járműparkját, hiszen az út szélén parkoló kocsik is nehezítik a közlekedést! Persze, a kormánynak az a célja, hogy minél több pénz folyjon be az államkasszába, és ez minden más érdeket felülír...
SÜTŐ KÁROLY, Imecsfalva