Ünnepelt a Nagy Mózes Líceum

2013. április 6., szombat, Közélet

Fennállásának 333. évfordulóját ün­nepelte tegnap a 333 év, ami összeköt jelszóval a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A megemlékezés jó alkalom az összegző visszatekintésre, a jelen kihívásainak átgondolására és a jövő mérföldköveinek kijelölésére – mondotta Bejan András történelemtanár, a kantai alma mater igazgatója.
Az éneklés, közös versmondás és igazgatói köszöntő után kötetlen beszélgetés zajlott az iskola vén diákjaival, akik a régi diákévekről meséltek a mai kantás tanulóknak. A rendezvénysorozat részeként nyílt napot és bemutató tevékenységet szerveztek a negyedik osztályosoknak, illetve az új előkészítő osztályosok szüleinek. A program néptáncgálával folytatódott, ezt követően a tanulók által összegyűjtött, iskolás emlékekből álló kiállítást nyitották meg. Délben a régi idők zenekarai, a valamikori „nagymózeses” diákzenekarok volt tagjai koncerteztek az iskolaudvaron. Az ünnepi rendezvény állófogadással és retróbulival zárult. Többek között a legendás hírű Bumeráng együttes is fellépett.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1154
szavazógép
2013-04-06: Belföld - :

Hírsaláta

DAN VOICULESCU ZSOLDOSAI ELLEN. Traian Băsescu inkább vállalta, hogy megszegi a szabályokat és az EU ajánlásait, mint hogy lehetővé tegye olyan ügyészek kinevezését vezető funkciókban, akik Dan Voiculescu zsoldjában állnak – írja a România liberă. E lépésre nemcsak pragmatizmusa taszította, hanem a rendszer ismerete, s annak felismerése, hogy az újratermeli embereit, s a független ügyészeket, akik ellenőrizhetetlenek. Az ügyészi testületnek az lenne a feladata, hogy szakmai tudásával, erkölcsi tartásával biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét.
2013-04-06: Közélet - Mózes László:

A gyarapodás évszázada (A magyar nemzet története)

A 18. századi Magyar Királyságról, annak Habsburg birodalombeli szerepéről beszélt szerda este Sepsiszent­györgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Kalmár János történész, a budapesti ELTE docense. A 18. század Magyarországára általánosan a békés, szinte eseménytelen időszak jellemző, ez a Rákóczi-szabadságharc vége után szerencsés fordulat, a Kárpát-medencében ilyen még nem volt – magyarázta az előadó.