Sepsiszentgyörgyi lakos jelezte szerkesztőségünknek: igen magas vízveszteséget számlázott ki legutóbb nekik az illetékes lakóbizottság.
A háromfős család az előző év októberében 9 köbméteres vízfogyasztást jelentett, akkor közel két köbméteres különbözetet is számláztak, a következő hónapban már 11 köbméteres vízmennyiséget, de kevesebb, egy köbméternyi veszteséget is kifizettek. Decemberben azonos fogyasztás mellett veszteség már nem jelent meg a számlán. Idén januárban az előző haviaknál kevesebb vizet használtak, nyolc köbmétert, ám közel ekkora veszteséget, 7,31 köbméternyi vizet számlázott a lakótársulás. Makkai Sándor számításai szerint ez közel 40 lejes többletkiadást jelent számukra, mint mondta, nyugdíjasként az összeg családja húsznapi kenyéradagjának megfelelő.
Hasonló esettel évekkel korábban is szembesültek, akkor a lakóbizottsági ügyintézőnél jelezték az igen magas veszteséget, s a következő hónapokban mérséklődött. Egy-két köbméternyi még elfogadható, de ez, ami a család fogyasztásának többszöröse, nehezen érthető – fogalmazott Makkai Sándor, aki úgy véli: ha ekkora az eltérés a két érték között, akkor a víz nem csupán elcsepeg, valahol nagyobb gond lehet, s vélhetően nem csak az ő számlájukon jelent meg jelentősebb vízveszteség. A család egyébként rendszeresen kiegyenlítette számláit. (dvk)