Házak, kertek tulajdonosait, saját otthont tervezőket, de az arról álmodozókat is várják hét végén a sepsiszentgyörgyi lakberendezési és kertészeti kiállításra, melyre eddig tizenöt megyeszékhelyi, kézdivásárhelyi és brassói szakcég jelezte részvételét.
A megyei kereskedelmi és iparkamara kezdeményezte, Házam, kertem kiállítás azon rendezvények sorába illeszkedik, melyek mindeddig hiányoztak a háromszéki piacról és a kamara életéből is – mondta Édler András elnök, aki ezzel is magyarázza, hogy a vállalkozók „nehezen harapnak rá”, nem érzik az ilyen eseményekben rejlő lehetőséget.
Május 25-én és 26-án a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében szolgáltatásaikkal, termékeikkel vehetnek részt a szakcégek, vállalkozások (jelentkezésre egyébként egész héten adott a lehetőség a kamara Olt utcai székhelyén – kerti bútort gyártó vállalkozó például mindeddig nem regisztrált), az érdeklődők pedig a házzal és azzal kapcsolatos igényeiket elégíthetik ki, egyebek mellett belső és külső tervezésről, kertépítésről, lakberendezésről is tájékozódhatnak. Bankok is jelezték, finanszírozási ajánlatukat népszerűsítenék, Édler szerint részvételükről a napokban tárgyalnak még. A látogatottságot növelendő, előadások teszik interaktívvá a kétnapos rendezvényt, tulajdonunk védelméről a rendőrség munkatársa, az energiahatékonyságról pedig fiatal építész tart előadást szombaton, majd kerttervezésről, valamint a fenntartható építészetről is tájékozódhatunk – ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Bodor Tünde megbízott szervező.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.