Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Az utca hangja

2008. január 11., péntek, Nyílttér

SOÓS GYULA, Sepsiszentgyörgy. Ha idegen nyelvként tanítanák a románt, könnyebb lenne elsajátítani. Nekem is iskolás gyermekem van, s látom, hogy az angol jobban megy, mint az államnyelv, amit régebb elkezdett, és til-túl gyakorolni is több a lehetősége.

Sokan úgy vélik, hogy a román osztályba való beíratás a megoldás, de ezek a gyerekek gyakorlatilag elvesznek a magyar társadalom számára, nem ismerik a magyar kultúrát, románul olvasnak, tévéznek, és így gyermekeiknek sem tudják átadni sajátos értékeinket. Azaz önmagunk felszámolását végezzük el így...

BENKŐ PIROSKA, Barót. Független polgármesterünk háromévi tevékenységéhez szeretnék ezúton is gratulálni, mely igencsak értékelhető a látni akarók számára. Ezalatt könyvtár, múzeum, üzletember-központ, játszóterek létesültek városunkban, különböző munkagépek és járművek beszerzése mellett pedig sor került néhány kisebb utca, járda aszfaltozására, részleges rendbetételére (mert kicsi pénzért kicsit muzsikálnak). Ha valami kimaradt a felsorolásból, azért elnézést kérek, de ez is több, mint amennyit a nagy ernyő alatti elődök összessége megvalósított. Bírálni bezzeg tudnak! Mindez ugyanis állandó támadások kereszttüzében született...

Dr. ÉVA ERZSÉBET, Nyíregyháza. A városunkbéli Gáll utazási iroda a sepsiszentgyörgyi Sugás Hotelben szervezett szilveszteri mulatságot. Az utastársak nevében köszönetet szeretnék mondani ezért az útért és a hely kitűnő megválasztásáért. Ötnapos itt-tartózkodásunk csodálatos élményeiből kiemelném a szálloda minden igényt kielégítő, ugyanakkor Székelyföld kultúráját tükröző szolgáltatásait. A személyzetről, étrendről és dekorációról csupa jót tapasztaltunk, a szilveszteri hangulat óriási volt, különösen Dancs énekesnő fellépésekor. Úgy éreztük, itt valóban a vendég az első, és kívánjuk, hogy ezt a hozzáállást tartsa is meg az egység.

IMREH ERZSÉBET, Kőröspatak. Az esztendőforduló jó alkalom arra, hogy kinek-kinek érdemei szerint megköszönjük, amit értünk tett. A Háromszék napilap hűséges olvasóiként sok hasznos ismeretet és eligazítást kaphattunk, értékeljük és nagyra becsüljük a szerkesztőség értünk kifejtett erőfeszítéseit. Gratulálunk Farkas Árpád főszerkesztő úrnak a Julianus-díjért, bizonyára nem könnyű, de szép munka volt kiérdemelni. Kiemelten említeném Kisgyörgy Zoltán fáradalmait, neki köszönhetjük vidékünk nevezetességeinek — történelmünk, műemlékeink, földrajzi nevezetességeink, borvizeink stb. — behatóbb ismeretét. Külön hálásak vagyunk a keresztrejtvényekért, amelyek tanítanak, nevelnek és szórakoztatnak is, és minden elismerésünk a zamatos magyar nyelven írott riportokért, szókimondó véleményekért. Csak így tovább az új évben is!

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 581
szavazógép
2008-01-10: Világfigyelő - Váry O. Péter:

Röviden

A Fidesz támogatja a népszavazást
A Fidesz támogatja a több-biztosítós rendszert elutasító népszavazási kezdeményezést, amelyet több civil és érdekvédelmi szervezet, így a Liga szakszervezet is támogat — mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa. Pesti Imre azt mondta: ,,mi a több-biztosítós modellt elutasítjuk, nyilvánvalóan teljesen egyetértünk a Liga szándékával, és támogatjuk azt". Arra a kérdésre, a támogatás azt jelenti-e, hogy az aláírásgyűjtésben is segédkeznek, Pesti Imre azt mondta: erre nem kérték fel a Fideszt, de nem kizárt.
2008-01-11: Nyílttér - Orbán Barra Gábor:

Európa felé, a Kökényes utcán át...

A címben jelzett sepsiszentgyörgyi utcában épített közúti buktatókról már cikkezett lapunk, a városi tanács ülésein is többször szóba kerültek, de nem történik semmi ezek orvoslása érdekében.