Eper
A piacon már két hete megjelent a helyi, illatos, édes eper is. Nem számít nálunk különleges gyümölcsnek, mindenki ismeri és szereti, de mivel most a főszezonja, álljon itt egy epres recept.
Mascarponés epertorta
Hozzávalók: a tésztához 4 tojás, 4 ek. liszt, 4 ek. cukor, a krémhez 25 dkg mascarpone, 10 dkg túró, 5 dkg porcukor, 1 kk. vaníliaaroma. A tetejére: 30 dkg eper, 1 csomag színtelen tortazselé. Elkészítés: a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük. A sárgájába beletesszük a cukrot, habosra keverjük, majd a lisztet is beletesszük. A masszába óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot. Kivajazott és lisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb. 30 perc). Tortatányérra borítjuk, és hagyjuk kihűlni. A mascarponét a porcukorral simára keverjük, majd belekeverjük a túrót és a vaníliaaromát. A torta tetejére simítjuk. Gyümölccsel ízlés szerint díszítjük, a tortazselét a zacskón lévő útmutató szerint elkészítjük, majd a tetejére öntjük. Hűtőben hagyjuk megdermedni.
Rebarbara
A szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjének keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozó lágyszárúak növénynemzetséget körülbelül hatvan faj képviseli. Számos faját termesztik gyógynövényként vagy emberi fogyasztásra. Bár a levelek mérgezőek, a levélnyeleket fanyar ízükért felhasználják, valóságos tavaszi vitaminbomba. Zöldségfélének számít, mégis leginkább desszert készül belőle. Nálunkfelé leginkább kompótot készítenek a szárából (a recept egyszerű: cukros vízben meg kell főzni, kb. négy perc alatt el is készül), ám például Németországban dzsemet is főznek belőle, és süteményekhez is felhasználják, de ismert a rebarbaraleves is. Íme egy recept:
Rebarbarás pite
Hozzávalók (kb. 16 szelethez): 65 dkg rebarbara, 2 csapott evőkanál cukor, 2 evőkanál darált mandula vagy dió, 1 csipet őrölt fahéj, 8 dkg vaj vagy sütőmargarin (1 evőkanál a formához), 8 dkg porcukor, 2 tojás, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 20 dkg liszt, 2 teáskanál sütőpor. Elkészítése: a rebarbarát meghámozzuk, megmossuk, 4–5 cm-es darabokra vágjuk. Cukorral, fahéjjal, darált mandulával összekeverjük. A tepsit kivajazzuk. A sütőt 180 Celsius-fokra előmelegítjük. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a porcukrot, apránként a felvert tojásokat, csipet sót és a citromhéjat. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és összedolgozzuk a vajas masszával. Ha túl kemény a tészta, 1–3 kanál tejjel lágyítjuk. Kibéleljük a tepsit úgy, hogy a tészta széle kimagasodjék. Bekenjük 1 evőkanál olvasztott vajjal, és rászórjuk a rebarbarás keveréket. Mérsékelt tűzön kb. 40 percig sütjük. Ha kihűlt, nem túl vékony szeletekre vágjuk, tetejét porcukorral behintjük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.