Együtt betegeinkkel

Utóbbi nem utópia, némely nyugati országokban már létezik – többek között erről is tudomást szereztek, akik az elmúlt öt napban részt vettek a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, valamint franciaországi, németországi, lengyelországi és svédországi partnereik közös műhelytevékenységein.
A négy európai uniós ország szakintézményeivel közösen szervezett, Grundtvig-pályázat révén megvalósított program célja: megismerni az érintett országok idősgondozói szociális hálózatát, valamint azokat az eljárásokat, amelyekkel segítik a beteget gondozó családtagokat, hozzátartozókat a nehézségek elviselésében, a minél teljesebb élet megélésében. A résztvevők a  múlt hét elején meglátogatták a Diakónia néhány ellátottját, a sepsiszentgyörgyi idősek otthonát és egy brassói szakintézményt, csütörtökön az illyefalvi KIDA-központban tartott szakmai értekezleten bemutatkoztak a háromszéki idősgondozó szolgálatok (Caritas, Vöröskereszt, a hidvégi, a sepsiszentgyörgyi és a kézdiszentléleki idősek otthona, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Ke­resztyén Alapítvány, valamint az illyefalvi nyugdíjasok klubja), és ismertették tevékenységüket a külföldi meghívottak, akik közül többen beteg családtagjukat gondozó hozzátartozóként vettek részt.
Az ötnapos műhelytevékenység tanulságaként Tóth Anna, a Diakónia otthoni gondozószolgálatának vezetője a Há­rom­széknek elmondta: az elmúlt napok megerősítették őket abban, hogy az időseket és magatehetetlen betegeket gondozó hozzátartozókkal is foglalkozni kell. Az otthoni gondozás alatt céltudatosan a beteggel foglalkozunk, rajta próbálunk segíteni, s bár ez a hozzátartozót is érinti, mert szakápolásban részesítjük a betegét, leveszünk naponta egy órára adott terhet a válláról, de a hozzátartozó gondozó az, aki ott marad, aki az esti, éjszakai problémákat, a folyamatos leépülést látja. A hozzátartozó is elszigetelődik, mert a betegével együtt négy fal közé szorul. Nincs lehetősége kimozdulni, vagy ha a beteg képes járni, akkor nincsenek olyan kikapcsolódási lehetőségek, ahová ő a demens betegével együtt karonfogva elmehetne. Azt láttuk, hogy a nyugati országokban Alzheimer-kávézók vannak, ahová az Alzheimer-kórban szenvedő beteggel együtt el lehet menni, ott egy önkéntes fogadja őket, beszélget velük, kellemesen tölthetnek el egy kis időt. Megszervezik, hogyan teremtsenek heti egy-két óra szabad időt a hozzátartozónak, vagy úgy, hogy a szolgálat megy ki a családhoz felügyelni a beteget, vagy arra az időre el tudja helyezni a beteget nappali megőrzőbe, ahol szakszerű felügyelet alatt áll, és a családtag magával és a többi családtaggal, gyermekeivel, unokáival is törődhet.
Mondtuk, nincs messze az idő, amikor Háromszéken, Székelyföldön is megjelennek az első hasonló lehetőségek: a Dia­kóniánál már tavasztól működik a hozzátartozók tájékoztató és támogató csoportja (amiről lapunk is beszámolt), s talán nem is csupán pénz kérdése, hogy megnyit-e az első olyan közösségi ház, ahol betegeinkkel együtt tölthetünk el néhány órát kellemesen.