Medve előtt nincs akadály
– Magyaróson jobb, ha este a házban ül az ember, ne bógenyásszon itt-ott, mert be-bebátorkodik medve koma a faluba. A Parajdi család éppen az erdő szélén, a Nagykút nevű he­lyen épített magának házat, s oda is bebátor­kodik – mondták. – Nappal nem, mert akkor zaj van, de este annál inkább. Olyankor azonban a család nem tartózkodik az udvaron!
A ház gazdája mutatta, bár a telket körbekerítették dróthálóval, van olyan hely, ahol be tud hatolni a medve, nyomait jól lehet látni. Mint mondta, eddig még semmi baj nem történt. Nappal nagy a ricsaj, mert náluk nyaralnak a rokonok-barátok gyerekei. Látogatásunk idején éppen ebédre készültek, utána Vajda Évát várták mesedélutánra.
– Magyarós felé jöttünk a nagy úton Uzon irányából – folytatta Simon Zsuzsa. – A letérőnél pedig medve koma várt minket. Megnézett és elindult a falu felé. Mi mentünk utána. Amikor felgyorsult a masina, a koma is gyorsabban kezdett futni, de csak mindig az út közepén. S amikor látta, hogy az iramnak már fele sem tréfa, a falukapu előtt jobbra húzott, és eltűnt a temetőben!
Antal Béla, Uzon „mindentudója” mesélte, hogy egy medve az Uzoni Csere napnyugati oldalában is otthon érzi magát. A Csere-árok mély völgyét sűrű erdő borítja. S mert nagy melegek járnak, medve koma ott heverészik.
– Az erdő szélén egy sárga ringlószilvafa volt, le akartam szedni gyümölcsét. Hallottam valami medvemorogás-félét. Az bizony a koma volt, mert amikor pár nap múlva ismét visszamentem, szilva már nem volt a fán, egy nagy ága lehasítva, s nem messze hatalmas medveürülékhomp is (homp = halom – szerk. megj.), tele szilvamaggal! A lisznyói pakulárok is mondták, hogy tudnak a komáról, ott szereti a lisznyói kis fenyődzsungelnél. Jó volna onnan a komát kihajtani, mert nem szeretik, ha az esztena környékén tartózkodik. Meg is próbált többször arra menni, de a kutyák elhajtották. Mi egy ősszel Laci tanárral arra jártunk hecserliért, s akkor láttunk egy nagy medveürülékhompot, teli volt hecserlimaggal!
Hogy mikor és miképpen vetnek véget az elharapózott medveinváziónak ebben az or­szágban, azt a szakembereknek és a hivatalosságoknak kell megmondaniuk, de ha hamarosan nem intézkednek, még emberáldozatokat is követelhet.

Mezőhegyesi gyerekek eldorádója
Hogyne tetszene a sepsimagyarósi táborozás az alföldi magyar gyerekeknek, ahol minden természetes és érdekes, s ráadásul megismerhették a székely vendégszeretetet, s a hely­beli konyha ízeit! Bár medvekoma még nem jött be a falu szívébe, de a róla szóló történetek szerfelett érdekesek a kicsinyek számá­ra is. Történt ugyanis, hogy a helyben lakó Simon Zsuzsa nyugalmazott tanár, a falu szü­lötte meg Ráduly István uzoni polgármester ügyködése révén tavaly testvértelepülési kap­csolat született Sepsimagyarós és az 5300 lakosú dél-alföldi város, az állami méneséről híres Mezőhegyes között. Járt már sepsima­gyarósi küldöttség Mezőhegyesen, s a mező­hegyesieket, polgármester asszonyukat, Ko­vácsné Faltin Erzsébetet a tavalyi falunap alkalmával a magyarósi templomban köszön­tötte az uzoni községvezetés és a falu lakos­sága.
– Nos, az csak természetes, hogy ezek után mi, sepsimagyarósiak is lépjünk, ha egyebet nem, legalább egy családias hangulatú gye­rektábor-félét vagy találkozót szervezzünk a mezőhegyesi gyerekeknek, hozzuk közelebb így is a két települést – bizonygatták a ma­gyarósiak.
Gál Erika helybeli tanítónő, Kónya Emese és szintén a faluban lakó, kiváló pedagógusi talentummal megáldott Vajda Éva csángóföldi tanítónő sok-sok lelkes ember segítségével szervezte meg a tábort. Kovács Máriát és Márkos Erzsébetet kérték fel, hogy friss főtt étellel lássák el a vendéggyerekeket, akik a népes helybeli gyereksereggel naponta erő­sítették a barátság szőttesét, amely minden bizonnyal évtizedek múlva teljesedik ki.
– Nagy öröm volt számunkra, hogy az egyhe­tes tábor megvalósulhatott, mert eddig csak a felnőttek látogatták egymást mindkét településről, pedig a hosszú távú kapcsolatok építésébe nagyon fontos bevonni a gyerekeket, fia­talokat – jegyeztük Gál Erika és Vajda Éva szavait. – Huszonöt gyerek táborozik most, ami kezdetnek nem rossz létszám. A Koréh Ferenc Művelődési Otthon öltözőjét átalakítottuk tábori konyhává, magánszemélyektől került kályha, hűtő, szeletelőgép is, az iskola tantermeit berendeztük a rétyi iskolától köl­csönkért matracokkal, a huzatokat az uzoni református lelkész adta, így minden készen állt a vendégek fogadására. A mindennapi gondokban azonnal segítettek a magyarósi gyermekek szülei, különösen három anyuka. Változatos programmal készültünk. Ismer­ke­dés után bemutattuk a falut. A sepsimagyarósi tájház nagy sikert aratott, nemkülönben az öreg eperfa annak udvarán, lédús gyümöl­csével. Megnéztük a zöld tetős szalmaházat, dramatizáltuk a Kis kakas gyémánt fél kraj­cárja című mesét és a leginkább tetsző jeleneteket fel is festettük nagy kartonra. Vendég­ségben is jártunk a Parajdi családnál. Parajdi apuka igazi ezermesterként csodálatos ját­szóparkot varázsolt a kertbe, s még medence is volt, ahonnan alig lehetett kivonszolni a gyermekeket a nagy hőségben. A közös va­csoráknál megbeszéltük az aznapi tevékenységeket. Hamarosan összeforrt csapatként fűztünk gyöngyöt, készítettünk csodafát, a­gya­goztunk, vetélkedtünk, meglátogattuk Sep­siszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeu­mot, a Vadászmúzeumot, a Játszóházat, és ha­zafelé este még felmásztunk a Hegyfarkára is, hogy lássák a gyerekek a környező tájat. Az utolsó nap nagy szekeres körútra indultunk a Rétyi Nyíren át Rétyre, Deák Botond re­formátus lelkész családjához, aztán a Rétyi-tóhoz. Sajnos, a rossz idő miatt a fürdés elmaradt. Egerpatakon és Szacsván átvágtatva a vadaspark közelében, egy csodálatos tisztá­son szalonnát és kolbászt sütögettünk, aztán Lisznyópatak felé hazaszekereztünk, közben a völgy szépségében gyönyörködtünk. A közös munkák táborzáró kiállítására meg­érkezett az uzoni polgármester is, aki régi ismerősként üdvözölte a mezőhegyesi pe-dagógusokat és gyermekeket. Elmondta: a továbbiakban is támogatja a hasonló kö­zös­ségépítő tevékenységeket, és a nehéz anyagi helyzet ellenére is segít majd minden hason­ló hagyomány- és értékőrző indítványozást. Most láttuk hasznát annak, hogy létrehoztuk a Sepsimagyarósért Egyesületet, amelynek nevében pályázni tudtunk a megyei tanácsnál, de gondjainkban segített a községi tanács is. Egyébként egyre többen vásárolnak itt régi házat, telket. Szeretik a városiak a csendes kis falut. Itt, a mi utcánkban – részletezte Vajda Éva –, egy család éppen a falu nagy szülöttének, az újságíró és  neves rádióriporter, Kóréh Ferenc (1910–1996) szülőhelyének telkén épít magának új hajlékot. A mezőhegyesi gyerektábor előtt a budapesti gazdasági politechnikum és a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium tanulói ütöttek itt közösen tanyát a zöld tetős szalmaház udvarán: Kányádi Sándor verseivel ismerked­tek, és minden versre egy-egy illusztrációt is készítettek.
– Magam is többször meglátogattam a mezőhegyesi gyerekeket – folytatta Simon Zsuzsa –, és nagyon örvendtem, hogy kiválóan érezték magukat. Egyik gyerek azt is mondta, hogy ő Magyaróson marad. Jó hírünket vitték haza, s reméljük, jövőben a magyarósi gye­rekek épp ilyen jól érzik majd magukat az Alföldön.
El kell mondani, hogy Sepsimagyaróson is akad látnivaló mindenkinek. Régi temploma érdekességekben gazdag, előtte emlékkopja áll, s egyre többen látogatják a helybeli tájházat is. Az egykori faluházát Kóréh Ferenc-emléktábla díszíti, ő a mi lapunk, a Háromszék elődjének, a Székely Népnek a szerkesztője, az Amerika Hangja egykori rádióállomás jeles munkatársa volt. De ott áll cölöpökön a Gál-féle zöld tetős szalmaház, az egész vidék idegenforgalmi kuriózuma, amelyet télen „telibe talál” a Nemere-szél, s miként gazdái – Gál Zoltán uzoni községgazda és a ház másik lakója, Vajda Éva – elmondták: az egyetlen csempekályhával fűtött sokszobás lakásban kelle­mes télen az időjárás.

Sírni vagy örvendeni?
Inkább örvendenének a helybeliek, ha ember elé való utakon lehetne mind a két irányból megközelíteni Sepsimagyaróst, s nem sárban, hepehupás úton. Persze, akadnak, akik attól félnek, hogy olyanok özönlik el a falut, akik megváltoztatják arculatát, s veszíteni fog sajátos hangulatából. Ráduly István, a község polgármestere elmondta, aláírták a szerződést a kivitelező céggel, még az idén korszerű aszfaltszőnyeg kerül a falu bekötőútjára a Rétyi Nyír felőli letérőtől és a rövidebb, ún. Hevederi út és a lisznyópataki aszfaltos út között.