Mézstand a sepsiszentgyörgyi piacon
A juhsajtot és -túrót, valamint a mézet forgalmazó kistermelők újabb fél év haladékot kaptak: év végéig nem szükséges a speciális engedély, hogy a piacon megjelenjenek.
Eredetileg június végéig szólt a haladék, hogy az uniós normák által előírt élelmiszer-biztonsági kötelezettségek hiányában is forgalmazhassák termékeiket. Az újabb féléves haladékról hivatalos papír ugyan még nem érkezett a Kovászna megyei hatósághoz, ám dr. Mézes László, az élelmiszer-biztonsági szolgálat vezetője kérdésünkre elmondta, hogy korábban többször is javasolták az erre vonatkozó ellentmondásos, úgynevezett 301-es norma megváltoztatását. Hogy most ez történt-e, vagy a haladék határidejének módosítása, nem tudni, de azt mindenképpen készpénznek lehet venni, hogy az év végéig marad az eddigi gyakorlat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.