Jakab Jolán és Borcsa János
Csütörtökön este a szentkatolnai művelődési otthon klubtermében a magyar kultúra napja jegyében és annak tiszteletére kettős könyvbemutatóra került sor.
Jakab Jolán történelem szakos tanár a budapesti Táltos Kiadónál tavaly megjelent, A magyarság eredetének nyelvészeti kérdései című, Bálint Gábor munkásságának szentelt kötetet mutatta be.
A Szent László Akadémia és a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem 2006. december 8-án nemzetközi konferenciát rendezett a Magyarok Házában a nagy Kelet-kutató, nyelvész, Szentkatolnai Bálint Gábor (1844—1913) emlékére, ahol a részt vevő neves hazai és külföldi szakemberek újraértékelték a harminc nyelvet beszélő, nemzetközi hírű Kelet-kutató életművét, és kiáltvánnyal fordultak a Magyar Tudományos Akadémiához a finnugor nyelvrokonság kizárólagosságának újragondolása végett. A konferencián elhangzott tizenkét tudományos dolgozatot tartalmazza a kötet, melyet dr. Obrusánszky Borbála mongolista, fiatal kutató szerkesztett. Jakab Jolán Bálint Gábor emléke Szentkatolnán című írása is szerepel a könyvben.
Borcsa János bemutatta tavaly megjelent, hatodik könyvét, mely egyben az Ambrózia Kiadó tizenkettedik kötete. Az Őrzők és ébresztők a szerző 1974 és 2006 között lapokban megjelent vagy tárlatmegnyitókon, könyvbemutatókon elhangzott szövegeit, publicisztikai írásait, valamint kritikáit tartalmazza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.