LabdarúgásRajtra készül a Zágoni FC

2013. augusztus 19., hétfő, Sport

Két hét, és kezdődik a III. liga 2013–2014-es küzdelemsorozata. Megyénk történetében először egy község – s ez Zágon – két csapatával: a Zágoni FC-vel és a Papolci FC-vel. Ilyen még nem volt. Ez egyedülálló eset. Akárcsak az a zágoni sportpálya-komplexum is (600 férőhelyes, fedett lelátó, korszerűöltözők, fürdők, illemhelyek, csodálatos gyepszőnyeg a pályán – e pillanatban nincs ilyen a megyében –, a stadion mellett szálloda és sportcsarnok)...

Tény, hogy a zágoni futballélet – a jelek szerint – a községvezetés szívügye, s ahogy láttam, a zágoni embereké is. Ezt jelezte a csütörtök délutáni ünnepélyes csapatbemutató, a bemutatón elhangzott polgármesteri köszöntő, a rezesbanda jelenléte, nagyszerű zenéje, a lelátó hozzáállása. Megadták a módját... Szép ünnepély volt, felemelő, példamutató. Na persze, hogy a példát követhessék, előbb más községnek, falunak is fel kell jutnia a III. ligába.
A bemutatkozást követő barátságos mérkőzésről már szombati számunkban beszámoltunk, most csak azt szeretnénk megjegyezni, hogy két héttel a rajt előtt játékuk eléggé biztató. Hogy pontosan mennyire, azt majd az ellenfelek határozzák meg. Most nyugodtan mondhatjuk, lehet reménykedni egy jó bajnoki évben. Lehet, itt, a köz­ségközpontban és a hozzá tartozó faluban, Papolcon is, hiszen a Papolci FC remek kupaszerepléssel – legutóbb Moineşti-et verte 5–1-re – igazolja, komolyan készül a bajnokságra.
És most nézzük a Zágoni FC közönségének, szurkolótáborának, ha így jobb, bemutatott játékoskeretet: kapusok: Fejér Béla, Huszár Lőrinc, Ionuţ Murariu, mezőnyjátékosok: Dragoş Ceauşel, Vasilică Mihăeşi, Adrian Căşineanu, Mihai Ştirbu, Ciprian Răduţoiu, Adrian Popa, Andrei Mincescu, Mitra Szilárd, Borbély Csaba, Flaviu Chişu, Cezar Tofan, Alexandru Dobrinoiu, Valentin Rotaru, Ionuţ Vasiliu, Gabriel Frâncu, Cristian Marcăs, Silviu Stanciu, Emanuel Creţulescu és a most éppen sérült Bogdan Pintea. Edző: Călin Moldovan, segédedzők: Borbély Csaba és Szűcs Attila.
A csapat szponzorai: mindenekelőtt a községi tanács, a polgármesteri hivatal, élén Kis József polgármesterrel, a megyei tanács, több zágoni cég és magánszemély, akik élnek-halnak a fociért, Zágon labdarúgósportjáért.
Természetesen, érdeklődtünk a csapat elé kitűzött célról is. Röviden és velősen így fogalmazott Kelemen Ferenc, a Futball Club vezetője: a csoport első három helyének egyikére pályázunk.
Sok sikert hozzá! S még az lenne az igazi siker, ha mindkét csapat, a zágoni és a papolci is dobogón zárná a bajnokságot.(áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2013-08-19: Sport - Áros Károly:

Kánikulában a télről (Kutyaszánsport)

„Ne szégyelld, ha szereted a kutyákat! Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, és ezt mondják: »Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyájára pazarol! Önző, rideg fráter!« – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni! Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolul­tabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, te sétálj csak nyugodtan kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt.”
Márai Sándor
2013-08-19: Sport - Áros Károly:

Egyetemes magyar sport – Lapozgató (34.)

Mi, magyarok együtt jöttünk a Kárpát-medencébe, s bár szétszéledve élünk a nagyvilágban,
mégis együvé tartozunk.