Az idei kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom egyik érdekes színfoltja és jelentős eseménye lesz a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége, az Asimcov háromnapos, Zöld napok programjának részeként zajló negyedik pityókafesztivál. Idén új helyszínen, a Molnár Józsiás parkban lehet felszerelni a bográcsokat, még várják a jelentkezőket.
Három-négy fős csapatok jelentkezését várják a pityókafesztivál szervezői, augusztus 25-ig lehet regisztrálni frappáns csapatnévvel és jól kigondolt, hagyományos recept szerint készült pityókás menüvel a Pityokafesztival.ro honlapon. A verseny augusztus 31-én, szombaton zajlik.
Kerekes Adéltól, a kézdivásárhelyi Asimcov munkatársától megtudtuk: eddig tíz csapat iratkozott fel, többségében Háromszékről, de a szomszédos Hargita megyéből is érkeznek, valamint a céhes város magyarországi testvértelepülései is beneveztek. A szervezők a sátoron kívül a tűzifát, bográcsot és a fő alapanyagot, a pityókát biztosítják a főzéshez, a nyertes csapatok pedig értékes ajándékcsomagban részesülnek. A benevezők feladata a kötény, a fűszerek és az igen fontos versenyszám, az asztaldíszítéshez szükséges kellékek, valamint a kóstolónak szánt hidegtál, házikenyér, sütemény és egyéb desszert, illetve az elmaradhatatlan borvíz beszerzése.
A látogatók is kivehetik a részüket az ízlelgetésből: hat lejért „kóstolóérmét” vásárolhatnak (érme, tányér és evőeszköz), amelyet átadnak a csapatoknak, ahol kóstolni szeretnének. A legtöbb érmét összegyűjtő csapat további díjban részesül.
A rendezvényt idén a Maggi cég is támogatja, amely nemcsak a szükséges fűszert adja a tokányhoz, hanem értékes nyereményekkel is megjutalmazza a legjobb három csapatot. A nyeremények listája megtalálható az Oszisokadalom.ro honlapon. Bővebb információk ugyanitt vagy a kézdivásárhelyi Asimcovnál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.