– Nemcsak meszelgették, hanem újravakolták a tornyot, mert a tégláig leverték a régi vakolatot – részletezte Ungvári tiszteletes. – A tető pléhezetét is kijavították, ezüst bronzzal újrakenték. Megtaláltuk a toronygömbben a régi emlékiratot, amely az 1904-ben végzett, a mostanihoz hasonló felújításról adott részletes hírt. Szkenneltük, lemásoltuk, és mi is hasonlóan cselekedtünk: hadd olvassák majd az utánunk jövők is, hogy 2013-ban élt itt még a lelkekben a buzgó hit, másfél ezernyi magyar református javíttatta templomát. Anyagi szempontból kicsit nehezebb volt ez az év, de a hívek is besegítettek adományaikkal. Ezt az eseményt követte a hollandiai testvéregyházunk – Oude Tonge-szigeti település – fiataljainak nyolcnapos látogatása, munka- és szórakoztató tábora. Megismerkedtek Uzonnal, az itteni családok életmódjával, amire nagyon kíváncsiak voltak, és a kánikula ellenére is jó munkát végeztek a felújított és gyülekezeti otthonná átalakított harangozói lakás rendezésénél-szépítésénél, festettek, pucoltak, amiben az volt az építő jellegű, hogy velük együtt dolgoztak az uzoni fiatalok is, így megvalósult a kapcsolatteremtés és barátkozás. Az úgynevezett segélyes kapcsolatoknak az ideje ugyanis le kezdett járni, a személyes kapcsolat és barátság élteti a kölcsönös viszonyt. A tágabb régiót is bemutattuk a vendégeknek, az Óriáspince-tetőtől Szent Anna taváig. Hogy a szászság se maradjon ki, látták Brassót és Barcarozsnyót.
Vasárnap a templom előtt várta a gyü­lekezetet Kató Béla püspök, aki munka közben és nem csak ünnepeken akar személyesen meggyőződni, hogy miképpen működnek vidéki lelkipásztorai.
Időközben, augusztus 8-án újabb vendégek érkeztek a magyarországi Mendéről, a Gödöllői-dombság vidékéről, akikkel a kapcsolat közel húsz éve tart. Ezt annak idején az egyházközség vállalta fel, pedig a mendeiek Uzonnal akartak kapcsolatot te­remteni. Jól alakult a barátkozás, és állandósult. Szeretettel fogadták őket, és a tavaly óta mindkét oldalról még egy nappal meghosszabbították a látogatást.
– Elvittük őket a Gyimesekbe, a Bodzák festői vidékére, bemutattuk Háromszék fővárosát, Sepsiszentgyörgyöt, s hogy a vidéket is lássák, ott volt Sepsimagyarós a tájházával és szalmaházával, érdekes temp­lomával, Kóréh Ferenc emlékével. Nagyon építőnek bizonyult a közös beszélgetés, ahol a vendégek azokkal is megismerkedtek, akiknél nem voltak szállóvendégek. A látogatás szeretetvendégséggel és közös va­csorával zárult.
A mendeiek távozása után megkezdték a gyermek bibliai hetet. Augusztus utolsó vasárnapján tartják a reformátusok új­zsenge, az ez évi termés ünnepét, amikor az úrasztalára kerül az új kenyér. Megemlékeznek a 10, 25 és 50 évvel ezelőtti házasságkötésekről, s hagyomá­nyosan felolvassák azoknak a nevét is, akik 75 évvel ezelőtt esküdtek örök hűséget egymásnak.
Tudomásunk van arról, hogy a katolikus egyházközségben is voltak és vannak anyagi vonzatú gondok. A Temesvári család áldozatából és a hívek adományaiból építtetett templomnál is jelentős munkálatokat végeztek. Mivel a templombelső le volt beto­nozva, az épület belső fala felszívta a nedvességet, és kivirágzott rajta a salétrom. Az egyháztanács emberei felvágták a betont a fal mellett, leverték a falról a vakolatot mintegy bő fél méter magasságban, hogy ki tudjon száradni, szikkadjon, ahogyan a székelyek mondják. Szakember is kellett a munkálathoz, amit a gidófalvi Fazakas cég vállalt fel. Tört kő került a „szikkasztó” árokba, amelyet gyógyvakolattal borítanak. Gyűjtést nem rendeztek erre a célra. A kiadásokat önerőből állták, pótolták a hívek adományaiból. A munkálatok idején a szentmiséket a református egyház gyü­lekezeti termében tartották.
– A gondok csőstül jönnek?
– Ahogy mondja – felelte a plébános. – A villámhárító következne, és a harangokat is villanymeghajtásra akarjuk szereltetni. A diadalívnek van egy régi repedése, azt is tömedékelni kellene. Augusztus 8–9-én ebben az évben is elvittem híveim egy kis csoportját a dél-erdélyi szórványvidékre. Ismét bejártuk Gyulafehérvár környékének magyar szórványait, hogy lássák a kegyet­len történelmi sors által meggyötört vidéken: ha nem kapaszkodik egy nép, ha nem erős lelkében a hit, pusztulásnak van kitéve. Erre utalnak Tövis, erre Maros­szent­imre templomai, erre az alvinci templom és a kastély romjai, a Kenyérmező, Demsus csodálatos román kori templomával. Ezeken a helyeken régen élénk magyar katolikus és református vallásos élet virágzott. Tör­ténelmi lecke volt ez híveimnek, így tettem tavaly is. Csernakeresztúron és Déván végeztük utunkat.