KicsiBush kalandjai

2007. június 20., szerda, Magazin
Szatirikus rajzfilm központi figurájává vált George Bush amerikai elnök, akit egy általános iskola tanulójaként láthat viszont a közönség legközvetlenebb munkatársaival együtt.

Nem új keletű, hogy vezető politikusok karikatúrái megelevenednek, hiszen már évtizedek óta számos országban honos a közéleti személyiségek Muppet Show-szerű bemutatása. Sokan emlékeznek még 1986-ban a Genesis Land of Confusion című dalának Grammy-díjas videoklipjére, amelyben a Superman-szerepben tetszelgő Ronald Reagan amerikai elnök mellett Margaret Thatcher birt kormányfő, Mihail Gorbacsov szovjet elnök, II. János Pál pápa, Moammer al-Kadhafi líbiai vezető és Khomeini iráni ajatollah is megjelent gyurmafiguraként. Az a tisztesség azonban még senkit sem ért, hogy rajzfilmsorozatot szenteljenek neki.

,,KicsiBush" (Lil’ Bush) törtető kisfiú, akivel csak baj van az iskolában, de barátai, KicsiCondi, KicsiCheney és KicsiRummy (azaz Condoleezza Rice külügyminiszter, Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld volt védelmi miniszter) is megérik a pénzüket. A történet a jelenben játszódik, annak ellenére, hogy a film szerint még idősebb George Bush az elnök (bár KicsiBush otthonát is Fehér Háznak hívják). Ugyancsak a valóságtól elrugaszkodó elem, hogy KicsiCheney kedves foglalatossága élő csirkék fejének leharapása...

Az első részben KicsiBush és barátai Irakba utaztak, hogy valami jó hírt vigyenek a háborúról az elnöknek az apák napja örömére, de csak robbanásokkal szembesülnek. Közben KicsiCondi minden eszközzel megpróbálja elcsábítani a szexuális téren tapasztalatlan Georgie-t.

A film alkotója, Donick Cary, akinek a világ a méltán népszerű Simpson-családot is köszönheti, hidat épített a két Bush-korszak között, amelyben ,,bármi megtörténhet".

,,Most, hogy belemásztam KicsiGeorge-ba, egészen megszerettem a fickót. Nukleáris fegyverekkel és kisgyermeki érzelmekkel rendelkezik" — mondja alkotásáról Cary. Ezt alátámasztandó, az egyik jelenetben, amikor apja felügyelet nélkül hagyja az Ovális Irodában, KicsiBush nukleáris rakétákkal kezdi dobálni iskolatársait, KicsiHillaryt és KicsiKerryt, azaz Hillary Clintont és John Kerry volt demokrata párti elnökjelölt miniatürizált megszemélyesítőit. A szerző szerint az ifjabb George Bush maga is olyannak tűnik, mint egy rajzfilmfigura, aki szereti az egyszavas válaszokat, és zsigerből cselekszik.

Cary hangsúlyozza, hogy KicsiBush célja mindenekelőtt a nevettetés. A dolgok azonban nem mindig igazán viccesek: az egyik epizódban például KicsiGeorge és bandája úgy tiltakozik az iskolai menzának nem kívánt menü változása ellen, hogy az ott dolgozókat megkínozzák az iraki Abu Graib börtönből ismert módszerekkel.

A kis csapatot megszólaltatók között akad egy igazi sztár is: Iggy Pop, az amerikai punk ,,atyja" kölcsönzi hangját KicsiRummynak. A rocklegenda szerint a Bush-kormányzat teljesen úgy viszi az ország ügyeit, mintha vérbeli punkok lennének: ,,Fejest ugrunk a mélybe, mindent összetörünk, és nem számít, ki mit mond."

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4392
szavazógép
2007-06-20: Magazin - x:

Ördögrája született fogságban

A világon első ízben született fogságban óriás ördögrája Japánban, az okinavai Csuraumi Akváriumban.
2007-06-20: Magazin - x:

Eddie Murphy apasági vizsgálaton

DNS-vizsgálattal folytatódott Eddie Murphy amerikai filmszínész és Melanie Brown, az egykori Spice Girls lánycsapat apasági vitája — jelentette a The Sun brit bulvárlap.