Ifj. Tóth Kálmán – bár nem rejti véka alá – nem szívesen beszél arról, hogy néhány éves amerikai kitérő után érkezett haza Árkosra, és szinte magától értetődően vette át édesapja vállalkozását, a családi almaprés működtetését. Hiszen azt vallja, semmi különös nincs ebben, az ott szerzett tapasztalatok legfeljebb az itthoni körülményeket értékelik fel. Ráadásul most, az alig két hónapos idény teljében nincs sok ideje ezzel foglalkozni, ilyenkor még egy rövid beszélgetésre is nehéz időt szakítani. Nekünk sikerült.
– Nem tartod különösnek ezt a hazatérést, miért?
– Itthon a rossz dolgokat mind megszoktuk, az ottanit nekem nem sikerült – mondja kissé a híres magyar narancs hasonlatot parafrazálva. – Ebbe persze beletartozik a honvágy, azzal együtt, hogy a társadalom ott sokkal szervezettebb, sokkal egyszerűbben és jobban oldanak meg dolgokat, az ügyintézéstől a különböző rendszerek működéséig, de valahogy az emberek mások, s azt egy magunkfajta embernek nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen megszokni. Idegen marad még hosszabb idő után is.
– Itthon adva volt egy családi vállalkozás, milyen tervekkel kapcsolódtál be a munkába?
– Inkább belecsöppentem, kézenfekvő volt, hogy ezzel kell foglalkoznom. A kolozsvári építészmérnöki szakot végül nem végeztem el, közben mentem külföldre, a jelenlegi helyzetben talán nem is érdemes folytatni, de azért a kinti tartózkodás adott néhány olyan tapasztalatot, amit itt lehet hasznosítani.
– Mik ezek, mi az, ami megtartandó, és mi az, amin változtatni kell?
– Itt egy eléggé sajátos rendszer alakult ki, ezt mindenképpen szeretném megtartani. Vagyis azt, hogy mindenki hozza a saját nyersanyagát, az általa szedett vagy vásárolt almát, és annak a levét kapja vissza. Vagyis, amilyen minőséget hozott, olyan lesz az almalé is, ráadásul az esetleges tartósítást, felhasználást is a megrendelő dönti el, mi csak tanácsot adunk. Ezt a módszert egyébként nálunk is kevesen alkalmazzák, sokkal gyakoribb az, hogy egységesen préselnek, az ember nem az általa bevitt alma levét kapja vissza. De ez a módszer egy kis változtatást is igényel, mert jó lenne megszervezni a várakozási időt.
– Ez egyfajta előjegyzéses rendszer bevezetését jelentené?
– Nem, sokkal inkább egy várótermet, vagy valamilyen rendszert szeretnék megvalósítani. De szerintem a legfontosabb, hogy a helyiek érezzék, helyi vállalkozásként elsősorban őket kívánjuk kiszolgálni. Ezért igyekszünk kedvezményeket adni, például a helyi sajtóban forgalmazott szelvényekkel, a nyilvántartásunkat is igyekszünk pontosan vezetni.
Beszélgetésünkön, természetesen a vállalkozás elindítója, id. Tóth Kálmán is részt vesz, így a tapasztalatokról őt kérdezzük.
– Mekkora volumenre lehet számítani egy-egy idényben?
– Ezt előre soha nem lehet tudni, de a lényeg, hogy még mindig sok alma megy tönkre, holott nagyon egyszerűen, egy kis odafigyeléssel hasznosítható lenne. Még nem mindenki értette meg, hogy akármilyen gyenge almája van, abból még mindig jobb almalé lesz, mint amilyent az üzletben kap. A tudatosodási folyamat zajlik, minden évben újabb és újabb kliensek jelennek meg, és általában a tapasztalat, a szomszédnál, rokonnál megkóstolt almalé íze hozza ide. Vannak, akik az állatnak adják oda, de annak jó lenne a reszelék is, miután kipréseltük a levet, amit innen szintén el lehet szállítani.
– Van-e konkurencia?
– Számottevő a környéken nincs, még Felcsíkból is ide jönnek. Vannak persze prések, de kisebb hatásfokkal, más módszerrel dolgoznak. Tapasztalat az is, hogy aki egyszer jött, és van almája, visszatér.
A fejlesztési lelhetőségekről ismét a család fiatalabb tagját kérdezzük.
– A fejlesztés vonatkozásában két nagyon eltérő út van. Lehet lépni egy nagyot a palackozás felé, vagyis nagyobb beruházás révén kapacitást bővíteni, olyan mennyiséget gyártani, hogy a szállítókat, forgalmazókat egész évben el lehessen látni termékkel. De ez nagyon nagy változást igényel, így jobb megmaradni a már kitaposott úton, helyi vállalkozásként, helyi termelőknek, idényszerűen nyújtani a szolgáltatást. A köztes megoldás szerintem egyáltalán nem működtethető. Tehát ebben a rendszerben kívánjuk tovább vinni, s bár soha nem volt gond a higiéniával, azon tovább akarunk javítani, s ha eddig a kliens akár segíthetett is az almapréselésben, most már – épp a minél jobb, tisztább körülmények megteremtése miatt – nem lehet jelen a préselésnél. De azon is gondolkodunk, hogy interneten lehessen követni a folyamatot.
– Visszatérve egy kicsit Amerikára, egyáltalán ismerik ezt a nyers almalét, ezt a termelési rendszert arrafelé?
– Van egy nagyon szűk réteg, aki figyel arra, mit eszik, iszik meg, de őket meg is fejik, legalább tízszeres árat fizetnek az ilyen, többnyire biotermékekért. De az elsöprő többséget egyáltalán nem érdekli, hogy almalé helyett cukros vizet iszik. Itt, nálunk az almalé annyira bio, amennyire a kliens akként termesztette az almát...
