Gyűrűzik, habzik, tajtékzik a SZIVOT körüli botrány. Országos üggyé lett, ahogyan minden botrányos história nemzeti, népi ingyencirkusz. Mi az a SZIVOT (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), mi a célja, rendeltetése, mi a hatásköre?
Visszaemlékszem, Ticu Dumitrescu bátyánk — kollégák valánk a szenátusban — gigászi és sziszifuszi küzdelmet vívott egy törvény elfogadtatásáért és eme testület felállításáért. A törvény végül megszületett, de ő maga mondta róla, hogy az nem az ő törvénye, a testület is felállíttatott, melyről nem csupán Ticu mester, de Dinescu is többször kijelentette, hogy tulajdonképpen: sóhivatal.
És ez, sajnos, így is van. Ticu Dumitrescu törvényjavaslatát úgy kizsigerelték, úgy kiherélték a többségi szekuritátés honatyák, hogy abból lényegében semmi nem maradt, amiért lennie kellett volna. Sem politikust, sem ortodox pópát nem lehetett ,,átvilágítani", de komcsi kamerádot sem, csupán közembereket, művészeket, írókat, majd a végén újságírókat is. Gyönyörű! Ez a testület aztán becsületrendet adott Corneliu Vadim Tudornak és Adrian Păunescunak, s kevés vala a híja, hogy ne nevezzék ki a két kiváló férfiút ,,a forradalom hőseinek". Ennyit ér a SZIVOT.
Aki most azért jajveszékel, hogy a demokrácia szenvedett el halálos sebet a szervilis alkotmánybíróság SZIVOT-ellenes döntése folytán, mélységesen megcsalódik az. Egy ilyen testület elsőrendű feladata az lett volna, hogy leleplezze, nyilvánosságra hozza a szekuritáté tisztjeinek lajstromát, s népellenes bűncselekmények sorozatos elkövetéséért az egész bagázst törvény elé rendelje. Szó sincs róla. A SZIVOT, mert valamit csak kellett tennie, nekifogott a boszorkányüldözésnek, s ha nem lehetett a szekustiszteket inkriminálni, hát inkriminálta az általuk beszervezett — néha önkéntes, néha kényszergetett — embereket, s valóban eljutott odáig, hogy törvényszékként kezdett viselkedni. Kihallgatott, berendelt, előállított. Példátlan pofátlanság egy olyan testülettől, mely nem végzi el alapvető feladatát, a politikai rendőrség felfedését. Németországban és Csehországban ezzel kezdték. Így volt normális. Nálunk nem, itt tényleg csak ,,boszorkányüldözés" folyt, a sánta törvény nem nagyon adott másra lehetőséget. Hogy most született egy nagyon vitatható alkotmánybírósági döntés az egész SZIVOT működésének törvénytelenségéről, az egy más kérdés. Dan Voiculescu, ez a semmirekellő ,,konzervatív", volt pártvezér — ügyvédje okoskodása folytán — megtalálta a Ticu-törvény felfeszíthető hézagát, s a dicső taláros testület elfogadta az érvelést. Most már, ha nem is számolják fel, a híres testületet ,,örökbe fogadja" a kormány, s egy sürgősségi rendelettel biztosítja a csaknem háromszáz főnyi ,,kutakodó" munkabérét. Egy eleve rosszul működő, igazi hatáskör nélküli testületről van szó, s bármennyire tisztelek néhány embert közülük — Dinescu, Ticu, Csendes —, semmit nem tudtak megvalósítani. Ellenkezőleg. Összekeverték az amúgy is kaotikus politikai-társadalmi viszonyokat, erkölcsi törvényszékként viselkedve, a feltárás helyett. Valami változás, változtatás tényleg kellene. Persze, nem az alkotmánybíróság pártfunkcionáriusainak ízlése szerint.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.