Nagyszabású nemzetközi program keretében felmérik az iskoláskorú gyerekek egészségmagatartását. A 43 ország közreműködésével készülő, HBSC (Helth Behaviour in School-Aged Children) nevű felmérés négyévenként ismétlődik, amikor 200 ezer európai és észak-amerikai, 11 és 15 év közötti iskolás gyerek adatait gyűjtik össze a norvégiai Bergenben felállított adatbankban.
Az adatokat az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködve értékelik ki. Legutóbb 2010-ben készült hasonló felmérés.
A 100, illetve az alsó tagozatosoknál 70 kérdésből álló kérdőív a táplálkozás, a fizikai aktivitás, az egészségre kockázatot jelentő szokások – drogozás, dohányzás, alkoholfogyasztás –, a krónikus betegségek előfordulása, a családszerkezet, a szubjektív jóllét főbb témaköreiben keresi a válaszokat, amelyekből az elemzések alapján a társadalom ezen rétegéről elkészülhet a látlelet.
A kérdések közé a világ gyors változásait követve több új téma is bekerült. Ide tartozik például az internet terjedése nyomán átalakuló kommunikációs szokások, az sms-ezés, csetelés hatása a kapcsolatok alakulására. Ennek feltárása azért is fontos, mert bebizonyosodott, hogy a családon belül és a társak körében a személyes beszélgetéseket ezek az üzenetváltások nem pótolják, a hiányuk pedig akár pszichés zavarok egyik előidézője is lehet.
Új kérdés a dizájnérdrogok használatára, ismeretére irányul, ezek az egészségre veszélyt jelentő, tiltott szintetikus drogok ugyanis mindinkább terjednek, ellenük a fellépéshez a válaszok támpontul szolgálhatnak.
Az adatokat a következő év második felére dolgozzák fel, elemzik. Az első ilyen felmérés 1985-ben készült, és a dokumentum azóta hasznos útmutatóul szolgál az egészségügy, az oktatás, a bűnmegelőzés és más területeken a döntések előkészítésénél, a jogszabályok megalkotásánál. (MTI)