Marihuána vagy alkohol: egykutya

2014. április 24., csütörtök, Család

A marihuána nem veszélyesebb, mint az alkohol – vélekedett Barack Obama amerikai elnök a The New Yorker magazinban, mely hosszabb összeállítást közölt róla.
 

Az Egyesült Államokban a szövetségi törvények tiltják ugyan a marihuána használatát, ám 21 államban engedélyezték a kannabisz alkalmazását gyógyászati célokra, Coloradóban és Washington államban pedig teljes mértékben felszabadították használatát. Hasonló liberalizálást vettek fontolóra Alaszkában és az amerikai fővárosban is.
Az Obama-kormány tavaly közölte, hogy a szövetségi hatóságok nem üldözik a coloradói és a Washington állambeli marihuánafogyasztókat, ha azok betartják az adott államok törvényeit.
„Mint ahogy azt alaposan feltárták, gyerekként én is szívtam füvet. Szerin­tem ez egy olyan rossz szokás és bűn is egyben, amely nem különbözik nagy­ban a cigarettától, amelyet ifjúkoromtól felnőtt életem nagy részén át szívtam” – nyilatkozta Obama. „Nem hiszem, hogy (a marihuána) veszélyesebb lenne, mint az alkohol” – tette hozzá.
Elmondása szerint a lányait arra figyelmeztette, hogy a marihuána élvezete „rossz ötlet, időpocsékolás és nem túlságosan egészséges”.
Álláspontja szerint ugyanakkor feltehetően túloznak, akik azt állítják, hogy a marihuána legalizálása egy sor társadalmi problémát is megoldana, és úgy vélekedett: Colorado és Was­hington államban folytatni kellene a marihuána legalizálását, de ez mindkét helyen kihívás lesz.            (MTI)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-04-24: Család - :

Látlelet a fiatalokról

Nagyszabású nemzetközi program keretében felmérik az iskoláskorú gyerekek egészségmagatartását. A 43 ország közreműködésével készülő, HBSC (Helth Behaviour in School-Aged Children) nevű felmérés négyévenként ismétlődik, amikor 200 ezer európai és észak-amerikai, 11 és 15 év közötti iskolás gyerek adatait gyűjtik össze a norvégiai Bergenben felállított adatbankban.
2014-04-24: Család - Puskás Attila:

Testünk edzése – szervezetünk egészsége (Tavaszi erőnlétünk)

A helyes gondolkodás testünk, szervezetünk állapotáról azt parancsolja: tégy azért, hogy megőrizd egészségét! Hogy mindennapi gondod ne a gyógyszerek és orvosod előírásai, hanem megtervezett testedzésed betartása legyen. Függetlenül életkorunktól – ám hangsúlyozottan serdülőkorban – ellen kell állnunk annak a kísértésnek, hogy ülő helyzetben, a televízióra vagy számítógépünkre meredve testünk órákig ebben az egészségtelen tartásban legyen.