Talán a közvetlenség, talán a banalitásig leegyszerűsített történet, de lehet, hogy a férfi-nő kapcsolat örök, ellentmondásokkal teli életszerűsége az, ami megragad egy ilyen amerikai történetben. A szúnyoggal teli vidéki kisvárosban, ahol egy életre meghalnak, de négy napra újjászületnek az álmok. Egyszerű és mégis megrázó románc, amit sokan a kilencvenes évek közepén megfilmesített változatból ismerhetnek.
A sepsiszentgyörgyi színpadon ennek megfelelően két, egyszerű gesztusokkal játszó színész talán még közvetlenebb beleéléséből kialakuló történet elevenedett meg. Francesca (Ud­varos Dorottya), a Bariból amerikai szürkeségbe cseppent kétgyermekes anya, aki minden fiatalkori álmát nyugodt, bizton­ságos, ám eseménytelen életre váltotta és Robert (László Zsolt), az állandóan utazó magazinfotós, világpolgár négynapos románca egy életnyi vívódást hoz a felszínre. A románc, persze, törvényszerűen elbukik, de mindkettőjüket halálukig elkíséri. S mert mindezzel a titkolt történettel jóval később, Francesca halálakor naplóját olvasva szembesülnek gyerme­kei (Szamosi Zsófia és Chován Gá­bor), a színpadon két egymást követő generáció párhuzamos, néha játékként is összefonódó, két idősíkban játszódó, de sokban hasonló világa elevenedik meg. Hi­szen a világ, az emberi kapcsolatok nem sokat változnak, még egy négynapos felkavaró „szerelmi viharra” sem telik.
Világmegváltó katarzisok nélkül, ám a magunk sem tudjuk, mikor mi veszett el nosztalgiával dúsított élményét hozta az előadás. S ha egy pillanatra úgy éreztük, hogy a mi életünkről is szól, az csak a véletlenek egybeesésének műve...