Demeter J. Ildikó
Megkezdődött az elnökválasztási kampány hivatalosan is, de nem sokat látunk belőle, már ami a lényeget illeti. Tegnap az államfőjelöltek különböző megyékben találkoztak reménybeli választóikkal, Victor Ponta kormányfő mezőgazdasági értekezleten vett részt, ismertebb román versenytársai gyárlátogatásra mentek, a nem szalonképes pályázók – köztük Vadim Tudor és Gheorghe Funar – még nem léptek színre, de minek is fárasztanák magukat, jól elvannak ők a szélárnyékban.
Ellentmondásos a helyzet, látszólag nagy a választási lehetőség, még a magyarságnak is két jelöltje van, amikor világosan látszik, hogy az emberek egy dologra vágynak: stabil, megbízható, tervezhető jövőre. Talán ezzel magyarázható a szociáldemokraták népszerűsége: nem jó, de legalább ismert és kiszámítható rendszert ígérnek (a gyárlátogatások az egykori biztos munkahelyre emlékeztetnek), egyetlen (már fiatalon piszkos mundérú, de nagyon elszánt) vezetővel, miközben az ellentábor maga sem tudja, mit akar, négy kicsi, egymást is rugódó pártba aprózta el erejét. Mindegyikben az ország érdekeiről papolnak, de egyik sem lát tovább az elnökválasztás egyre közeledő időpontjánál, sőt, olykor a holnapi napnál sem. Ezért fogadnak el a parlamentben a kormánykoalíciónál szélesebb mértékben populista rendelkezéseket, pénzkiutalást, amnesztiát, béremelést, anélkül, hogy ennek következményeibe belegondolnának. Pedig a román gazdaság még mindig nagyon vérszegény, és a kampánycélú rendelkezések nem is fogják talpra állítani. Sőt, egyre inkább legyengítik. Gondoljunk csak a 2008-as parlamenti választások előtt egyhangúan megszavazott 50 százalékos pedagógusi béremelésre: ahogy annyi más törvényt, ezt sem alkalmazták, cinikusan arra számítva, hogy csak az érintettek töredéke hajlandó igazáért perbe szállni az állammal. Ez be is jött, és ajtót nyitott a gátlástalan, fedezetlen, rövidlátó intézkedéseknek. Így jutottunk oda, hogy ma a jelöltek többsége – tudatosan vagy csak a régi-új mintát követve – olyan ígéreteket tesz, amelyek teljesítése semmiképp sem az alkotmány szerint politikailag semleges államfőre, hanem a tőle elvileg független kormányfőre tartozik. Aki sehol sincs.
Sajnos, a magyar pártok sem kínálnak sokkal többet: Szilágyi Zsolt túlságosan egyszínű (arról nem is beszélve, hogy sokak számára ő még mindig az RMDSZ parlamenti képviselője), Kelemen Hunort pedig – bár nevéhez nem köthető korrupciós vagy más jellegű botrány – inkább lehúzza, mint segíti a húsz éve még románok között is tisztelt magyar érdekképviselet megkopott hitele.
És közülük kell választanunk, tetszik vagy sem.
