A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium 2007. július 13-i 580-as rendelete szabályozza a termelők nyilvántartásba vételét a növényvédelmi hivatalokban. A nyilvántartásba vétel kötelező azon termelők esetében, akik fél hektárnál nagyobb területen termesztenek burgonyát. Azért van szükség erre, hogy a növény-egészségügyi hatóságok ellenőrizni tudják a karantén kórokozókat és kártevőket a termesztett növényeknél (esetünkben a burgonyánál).
A termelőket jelentkezési formanyomtatványok kitöltésével veszik nyilvántartásba. A formanyomtatvány mellé a következő iratokat kell csatolni: birtoklevél vagy bérleti szerződés (másolat), a parcellák térképe (másolat), a vetésforgó, valamint a személyazonossági igazolvány (másolat). A dokumentumok alapján a termelők azonosító nyilvántartási számot kapnak, ami adott esetben (vetőmagtermelőknél) a növényútlevélen is szerepel. Az étkezési burgonya Kovászna megyén kívül és az uniós tagállamokban a regisztrációs számmal szállítható.
A nyilvántartásba vett termelők minden év elején, a vegetációs időszak beálltáig kötelesek az engedély érvényességét meghosszabbíttatni, ugyanakkor mintát szolgáltatni a növény-egészségügyi felügyelőnek. Azok a termelők, akik nem vetetik magukat nyilvántartásba a növényvédelmi hivataloknál, terményüket nem értékesíthetik hivatalosan a megyén kívül.
A formanyomtatványok a városi és községi polgármesteri hivataloknál igényelhetők, de átvehetők a szakhivatal székhelyén is. Bővebb felvilágosításért forduljanak a Kovászna Megyei Növény-egészségügyi Hivatalhoz (Sepsiszentgyörgy, Termés utca 1. szám, telefon: 0267/30 604, 0722/250 734, 0744/77 785.
Tamás Dénes, a Kovászna Megyei Növény-egészségügyi Hivatal igazgatója
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.