Válasszunk szavatartó elnököt

2014. november 7., péntek, Nyílttér

Amit látunk a tévében választások előtt, nem egyéb, mint cirkusz. Nincs fegyelem, hit, becsület, szeretet, bocsánat – mind úgy akarnak nagy vezetők lenni, hogy nem gondolnak Istenre...

Ha pedig a nép a hazug, tolvaj, csaló politikusok kezére adja magát, akkor ne várják, hogy jobb élete legyen az embereknek, mert nem lesz. Sem jó fizetés, sem nyugdíj, mert maradnak az ígéretekkel és hazugsággal, a jelen politikusok mesterek és mérnökök hazugságban és lopásban. Minden harag nélkül mondom, hogy nem nagyon van különbség 1990 és 2014 között, mert az összes vezető átvette a rossz szokásokat. Csak a vak nem látja, hogy a nagy fejesek a kormányban és a parlamentben miképpen csaltak ki a nép zsebéből milliókat. De most kiderült sok minden, akárhogy rejtegetik az arcukat a kamerák előtt. Kiderült, milyen emberek voltak tisztségben: úgy gondolták, hogy szabadon tovább folytathatják a régi módon, de 25 év után mégis lelepleződött, hogy semmirevalók.
Mit lehet tenni, hogy jobb élet legyen Romániában?
Az ország elég gazdag, jó, munkás emberek vannak.
Ne válasszuk azokat, akik már voltak vagy most vannak a parlamentben, mert csak ugyan­azt folytatják, és tovább is szenvedni fog a nép. Ahogy én láttam a tévében, egyetlenegy jelölt, Klaus Johannis válaszolt őszintén a kérdésekre, ezért gondolom, hogy jó elnök lenne. Őt kell választani. Ha nem tartja be a szavát, egy év után dobjuk el, kerüljön a börtönbe hazugságért. De gondolom, hogy be fogja tartani a szavát.
Ha Ponta nyer, biztos vagyok abban, hogy nem a nép választotta, hanem ő saját magát az emberei segítségével. S ameddig a parlament hazug és tolvaj emberekkel van tele, a nép rosszul fogja vinni. Ezt majd meglátják.
Az új kormány ne adjon nagyobb fizetést a képviselőknek, ezer euró legyen a határ, és ugyanazt a fizetést kapják a miniszterek is. Nem akarunk színészeket látni a parlamentben luxusruhákban, jó kövéren és sok beszéddel, ígéretekkel, veszekedésekkel, hanem komoly törvényhozókat komoly szavakkal.
Elég volt 25 év szenvedés. Kell egy új kezdet, új élet, új vezetőkkel, akiket nem mérgezett meg a hatalom, s ne legyenek olyan idők, hogy szenvedjünk, hanem legyen áldás, béke, szeretet, megbocsátás. Ha ezt megtesszük, akkor a mi országunk lesz a legjobb, mert Istent szerető emberek vezetik majd. Úgy legyen.

MOLNÁR ALEX SÁNDOR

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-11-07: Nyílttér - Kuti János:

Mi legyen a pecséttel? (Pamflet)

Állandóan nagy döntések elé állítanak bennünket. Vasárnap két magyar közül kellett választanunk, jövő hétvégén meg két román: Ponta és Johannis közül kellene. Bár utóbbi eleget bizonygatja románságát, ellenfele és annak szavazói szásznak vélik. Végül is akkor lesz igazi román belőle, ha elmegy Német­országba. (Az erdélyi magyart is rögtön románnak nevezik, ha Ma­gyarországra átlép.)
2014-11-07: Nyílttér - :

Élőben szerepelt le Tăriceanu

A szocialistává vedlett volt liberális politikus az elmúlt napokban kíméletlenül kinyírta saját politikai karrierjét. Persze, egyesek mondhatják, hogy Romániában a meredek ideológiaváltás nem becsületbeli ügy, bőven belefér a balkáni mocsárban fetrengő román politikába, mindenki hozzászokott már, ideértve a választópolgárokat is.