Magyarosi Imola, Erdei Gábor és Ruszuly Éva - Albert Levente felvétele
Három tehetséges pályakezdő színész került tavaly ősszel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz. Magyarosi Imola, Ruszuly Éva és Erdei Gábor a marosvásárhelyi színházművészeti egyetemen végzett 2006 nyarán, együtt léptek fel a Diploma után című zenés darabban.
Amolyan gyorsfotóként villant rá első évados tapasztalataikra az alábbi három portré, arra, hogy miként gondolkodnak színházról, életről. Egyebek mellett az is kiderül — és ez a város számára sem mellékes —, hogy a szentgyörgyi színház az a hely, ahová a végzős színészek többsége szívesen jönne. Mert, mint mondják, ez a társulat bizonyított és elismert.
Misztikus szépség
Nem könnyű szórványosodó vidékről bekerülni a rivaldafénybe, ez Magyarosi Imola esetéből is kiderül. Ugyanis Segesváron — ,,ahol nincs színházi élet" — végezte a középiskolát, matematikaosztályban, mert az volt az erős osztály. Nem is tartották természetesnek, hogy ,,informatikusként" színire készül, s hogy sikerült megvalósítania régi vágyát, következetességének köszönheti. Segítsége nem volt, maga válogatta össze a felvételihez szükséges repertoárt szavalóversenyek anyagából. Hogy miért lett színész? Fél ettől a kérdéstől, de válaszában mégis tömör: ,,azért, mert nagyon izgalmas, és ez az egyedüli, amit szeretek. A színház sok mindenre lehetőséget ad, hogy önmagad lehess, megvalósíthass olyasmit, amire vágynál, és hétköznapi emberként nem tehetnéd meg. Ideális esetben az az öröm, hogy olyasmit tudsz kihozni magadból, ami nem csak neked nagy boldogság, hanem a nézőnek is."
Hogy Szentgyörgyre jöhetett, egyedi lehetőségnek tekinti, ,,amit szívesen fogadtunk el, és örültünk az ajánlatnak, munkakedvvel indultunk, azt mondtuk, mindent bele". Bár keveset játszott, az első évadot jónak tartja, mert megismerhette az itteni hangulatot, sokat tanult, de szembe kell néznie az indulás nehézségeivel is. ,,Most végeztünk, még annyi minden előttünk áll. Nem is tudom, mi a legfontosabb egy színész pályáján..." Az egyetem előkészítette, elindította őket, bejutottak egy színházhoz, de most maguknak kell egyengetniük útjukat. ,,Ezt még nem tudjuk, hogyan. Kezdők vagyunk, ki fog derülni, hogy lenne jobb, vagy mit kell tennünk azért, hogy fejlődjünk önmagunk számára, és ne visszafejlődjünk. Ez még előttünk van, egyelőre még remélünk, várunk, szerepre, munkára, együttműködésre a kollégákkal, mert abból is rengeteget lehet tanulni." A Diploma utánban Zsályát alakította, és még egy bábelőadásban játszott. Olykor nehéz ez a lelkiállapot, hiszen tudják, érzik: bizonyítaniuk kell. ,,Az ember magában ezt lerendezi, pár napig elfelejtődik, aztán visszajön. Ezt tisztázni kell belül, hogy most várni kell. Mindennek megadott, »rendelt« ideje van. Gondolom, mindenki kivárta sorát, amikor kezdő volt."
Régebbi vásárhelyi előadások közül két párhuzamosan futó, ám egymástól radikálisan különböző darabban játszott: az Othellóban, illetve a Hideg gyermekben. Előbbiben Desdemonát alakította, utóbbiban egy Tina nevű lányt. Azt mondja, hónapokig élt együtt Desdemona figurájával, akit magához közelinek tart, tisztaságával, ártatlanságával egy nőideál, ,,egy olyan teremtmény, akire emberként érdemes felnézni", vele ellentétben Tina jelleme a durvaságra, a huszonegyedik század embertelenségére vall. „Jó volt ezt a kettőt egymás mellett magamban látni, kipróbálni, milyen az abszolút jó, és milyen a gonosz, egy fiatal lány perverz világa."
Szerinte mindig azzal a tudattal kell bemenni a színpadra, hogy biztosan ül a nézőtéren valaki, akinek a darab tetszeni fog. „Ha van egy ember, akit elgondolkodtatsz, esetleg változtat valamit életén, akkor érdemes játszani. Az a fontos, hogy hatni tudj a nézőre, ne csak azt lássa, hogy jól játszol, vagy jó az előadás, hanem tegye fel a kérdést: miért volt jó? Fogalmazza meg a miértek sokaságát, és akkor azt jelenti, hogy gondolkodóba ejtetted. És ez jó."
,,Amikor vége az előadásnak, amikor ráül az emberre az a kellemes fáradtság, amikor a néző tapsol, és te kimerülten, belülről feltöltődsz energiával, akkor az egy olyan állapot, amiért megérte eljátszani. Ennek a szakmának ezek a misztikus szépségei, amit nem lehet elmondani, mert a színész érzéseivel dolgozik, ezért érdemes küzdeni, kudarcot vállalni, rossz kritikát elfogadni."
Értelmes szolgálat
― Államvizsgára készülve az élt bennem, ha Szentgyörgyre nem jöhetek, akkor sehova nem fogok szerződni ― meséli Ruszuly Éva. Arra gondolt, tovább tanul Londonban, a mozgásszínház érdekelte. Talált egy ottani iskolát, ahova elmehetett volna. ,,De szerettem volna színész is lenni, tehát játszani." Úgy alakult, hogy a szentgyörgyi társulatot választhatta.
A marosvásárhelyi színházművészeti egyetemre néhány kitérő után került: eleinte építész szeretett volna lenni, majd egy évig jogot tanult. Abbahagyta, dolgozni kezdett. ,,Időközben rájöttem, milyen jó lenne, ha pénzt keresnék, szétnéztem a környezetemben, mindenki könyvelő volt, és nagyon jól élt. Úgy döntöttem, én is megpróbálom, elvégeztem egy tanfolyamot. Az elején mint számlázó, aztán mint segédkönyvelő dolgoztam. És amikor már nagyon-nagyon tele volt a hócipőm azzal, hogy minden hónapban ugyanazokat a papírokat kellett kitöltenem, ugyanabba a bankba kellett letennem, ugyanarról szólt minden, és ugyanolyan búvalbélelt volt mindenki körülöttem, akkor azt mondtam, elmegyek színésznek." Hogy miként pattant ki ez a szikra, már nem tudja, csak arra emlékszik: elege lett. Biztos volt abban, hogy nem foglalkozhat olyasmivel, amit nem szeret, csak azért, hogy pénze legyen. ,,Fontosabb nekem, hogy jól érezzem magam, hogy értékesnek tartsam azt az időt, amit eltöltök valahol; de ami számomra igazán lényeges, hogy szolgálni tudjak valamit." Értelmes szolgálatot említ, ,,úgy érzem, hogy a színházon keresztül ― ha nagyon ügyes vagyok ―, el tudok mondani néhány gondolatot, ahogy én látom a világot".
Határozottan állítja: nagyon jól érzi magát Szentgyörgyön, a Tamási Áron Színház társulatánál. Merthogy ,,emberibb itt a környezet". Ez egyaránt vonatkozik színházra, kulturális térre, barátokra, de magára a térségre is, amelyet a felfedező szenvedélyével próbál megismerni. ,,Itt van egy cél, amiért mindenki odateszi a csontot, nem az a fontos, hogy problémázzunk, hanem hogy megoldjunk problémákat. Úgy érzem, mélyebb lelkületű emberek vannak itt. Mély alázat és szerénység jellemzi az itteni színészeket."
Eddigi szentgyörgyi szerepeit ― Rozmaring a Diploma utánban, Rókalány, illetve Ledér a Csongor és Tündében ― egyaránt imádja. ,,Mind a háromhoz pozitívan álltam hozzá. Alapvetően próbálom keresni azt, amit szeretek, és meg tudok szeretni, s ez nem csak a színházra vonatkozik, hanem bármire, amihez közöm van." Hisz abban, hogy igényesnek és hűnek kell lennie magához, s kapcsolódva némiképp Csehov Cseresznyéskertjéhez ― Marosvásárhelyen Ányát alakította ―, hisz a darab rendezője által megfogalmazott ,,szellem arisztokráciájában", és azt tartja, a színház ,,tiszta és nemes céljaihoz" szép lassan hozzászerveződnek, hozzáalakulnak az emberek. Nincs szerepálma, soha nem volt exhibicionista. ,,Igazából úgy érzem, hogy fejlődni szeretnék lelkileg és szellemileg, és erre van lehetőségem a színházban, mert annyi jellem, annyi probléma átmegy rajtam, és átmossa az agyam, a lelkem, hogy ha egészségesen fel tudom dolgozni, akkor ettől csak több leszek. Inkább ezt szeretem ebben, és arra vágyom, hogy megismerjek mindent, minden embertípust. Amióta színész vagyok, már itt, Szentgyörgyön rengeteget tanultam a kollégáimtól csak azzal, hogy beszélgettem velük, és figyeltem, hogy ők miként gondolkodnak az életről, az emberről, és annyit tágult a világ, az én látószögem."
Hogy mi az az üzenet, amit szereptől vagy darabtól függetlenül el kíván juttatni a nézőhöz? Egyáltalán: miért áll színpadra? ,,Ha alaposan meggondoljuk, azt hiszem, minden darab arról szól, hogy figyeljünk egymásra, és mélyen figyeljünk egymásra, ne felszínesen; erről szól ez a sok karakter, ez a sok jellem, amit látunk a színpadon; olyan sokszor magunkra ismerünk, csak nem gondoljuk tovább, azt hisszük, hogy úgy van, hát én ilyen vagyok, és kész. De ha már felmérjük, hogy milyenek vagyunk, rákérdezhetünk: és ez jó? Csak szerintem kevés emberben indul el ez, hogy elmélkedjék azon: jó az, amilyen vagyok? Viszi valahová az életemet, egyáltalán, milyen irányba viszi a magam s a családom életét, azt a közösséget, amelyben élek?"...
Boldogan élni
Erdei Gábor gyermekkori álma volt, hogy színész legyen, aztán egy magyarórán ez szertefoszlott. Kilencedikesként kellett elmondania egy Petőfi-verset, ,,hihetetlenül" rosszul sikerült. ,,Kaptam is egy nagy hatost, ezzel az egész színházi világképem összedőlt." Nem adta fel, középiskola után barátaival összehoztak egy jó bábcsoportot, azzal felvették a szatmárnémeti Harag György Társulathoz, gyermekelőadásokban játszott és statisztált, de súgó is volt. Beült próbákra, nézte a színészeket, illetve felnézett rájuk. ,,Megfertőzte" ez a hivatás, kollégái biztatására sikeresen felvételizett a színművészeti egyetemre.
Az első évadot a Tamási Áron-társulatnál szerencsésnek tartja, nagyon sokat tapasztalt, szerepelhetett már az első darabban, a Lear királyban. A Diplomán kívül játszott a Csongor és Tündében is. ,,Én nagyon örülök, hogy itt lehetek, minden egyes nagyszínpadi produkcióban benne voltam. Vallom, hogy mindennek megvan az ideje, szépen sorban kell haladni felfelé a létrán, nem kell rögtön nagyot ugrani, mert nagyot is lehet esni." Egyszer majd úgy gondolják, mondja, megérett arra, hogy nagyobb szerepet is kapjon. ,,Lehet ez jövőre, két, öt vagy tíz év múlva, de én türelmesen várok, és addig is minden szerepet megpróbálok maximálisan megoldani."
,,Amikor kapok egy szerepet, teljesen magamévá kell tennem. Én, Erdei Gábor, egyszer csak az a szereplő kell legyek, például Duzzog a Csongor és Tündében. Tehát én végig az ördögfióka, Duzzog vagyok a két óra alatt, amíg tart az előadás. Ez az, ami igazán vonzott, hogy olyan figurákat kell életre kelteni, amelyekkel csodálatos dolgokat lehet elérni, egy-egy szereplő megformálása egyedi élményt nyújt. Ilyenkor semmi más nincs a világon, csak Duzzog. Teljesen eggyé válok a figurával." Bízik benne, ahogy telnek-múlnak az évek, és egyre több szerepet kap, az azonosulás jobb is lesz. ,,Ez fölfelé ível, végig valami keresés van az egészben, valamit nagyon el akar érni a színész." Mit? ,,Nem tudom, ezt még nem tudom megfogalmazni. Nem tudom, mi az, amire igazán vágyik, mi az, ami után epekedik." Ez a különös, megfogalmazhatatlan érzés minden előadás során jelentkezik. ,,Remélem, egyszer csak ráébredek, mi az, amit keresek, de az sem baj, ha nem. Mert az a lényeg, hogy amit meg akarok oldani, teljes odaadással akarom, és addig nem nyugszom, amíg el nem érem." Tanárai mondták, ő is tudja: soha nincs megelégedve magával.
Lokálpatriótaként ragaszkodik szülővárosához, de Szentgyörgy is emlékezteti Szatmárra. ,,Itt a színház sokkal erősebb, mint Szatmárnémetiben. Talán emiatt van, hogy az, amit imádok, amit hivatásomnak tartok ― semmi mást nem tudnék elképzelni az életben ―, a színház itt maximálisan kielégít." Szentgyörgy mellett szól az is, hogy sok fiatal van a társulatban, jól megértik egymást. Nagyon jó a hangulat, ami ritka, nem mindig jellemző. ,,Sok erdélyi színházban egyéniségek vannak, és nincs csapathangulat. De itt van egy nagyon jó, fiatalokból álló csapat. Lemegy a függöny, együtt beülünk egy sörre, vagy elmegyünk valamerre, sok ilyen közös akció van. Ez fontos egy csapat építésében, és ez is Bocsárdi Lászlónak köszönhető, mert ő mind a színpadon, mind a magánéletben próbálja összetartani ezt a társulatot."
Azzal, hogy a lehető legjobban megpróbál eljátszani egy szerepet, szeretné minél jobban eljuttatni a közönség ,,szívébe, szemébe, lelkébe, agyába", hogy van ilyen a világon. Egy negatív figura arra figyelmeztet, vigyázzunk, léteznek ilyen emberek. ,,Valamit tenni kellene azért, hogy jobb körülmények között, szebb életet éljünk, függetlenül a politikától és az anyagi háttértől. Nem annyira fontos, hogy egy embernek pénze, vagyona legyen. Mi, színészek, sajnos, eléggé szegényesen élünk, ez nem panaszkodás, mert minket ez nem annyira érdekel, mert mi lélekkel dolgozunk, szívvel, emberrel. Ez minket nem foglalkoztat, nem hátráltat, ha játszani kell, mert amikor színpadra lépünk, minden magánügy háttérben marad, és próbáljuk eljuttatni a közönséghez: szerényebb körülmények között is lehet boldogan élni."
