András bácsit — Sütő András édesapját — jó észjárású és jó kezű ezermesterként mutatta be, aki többek között azt is kiókumlálta, hogy a domboldal peremén megrokkanni látszó templomtorony el ne dőljön, vagy hogy ne váljon a pisai ferde toronyhoz hasonlatossá, megfeszített huzalokkal kikötötték. A tiszteletes úr sokáig nem tudta megmagyarázni magának, hogy pusztakamarási lelkészi pályája idején miért nem találkozott sűrűn a fiatal íróval. Később jött rá arra, hogy András bácsinak volt egy kávédarálója — kis kapacitású cséplőgépe, de ahhoz elegendő, hogy a falu gabonáját kicsépelje —, nos, a Félrejáró Salamon korai kisregény főhősének is modellként szolgáló édesapát kuláklistára tették, s fiának nem volt alkalmatos az osztályellenséggel szoros kapcsolatot tartania.

Az eset azonos a mi uzoni Beke Györgyünkével, aki ugyanebben az időszakban csak álnéven közölhetett, s meg kellett ígérnie főszerkesztőjének, hogy szüleivel megszakít minden kapcsolatot. Ezért — Széplaki Károly tanár úr emlékei szerint — éjszaka a 11 órás vonattal érkezett, s hajnalban már fordult is vissza Bukarestbe.

Sütő András viszont nem ülhetett vonatra, az Erdélyi Mezőség lágy hajlatú dombjai között ma is problémás eljutni Pusztakamarásra.