Hogy mikor és hogyan telepedtek meg Uzonban az örmények az elmúlt évszázadokban, a történészekre tartozik, de tény, hogy itt laktak.
Az örmények Erdélyben először Gyergyóban jelentek meg, mert Gyergyószentmiklós kedvező fekvése, az Erdély és Moldva közti kereskedelem vonzotta a Moldvába betelepedett örményeket. Sőt, a Gyergyói-, a Görgényi- és a Kelemen-havasok közötti kiváló legelők az állatkereskedelemmel, mészároskodással és borkereskedéssel foglalkozó örmény családok számára biztosították az anyagi gyarapodás lehetőségét. Az örmény kereskedők Csík-, Gyergyó- és Kászonszék területén kereskedtek, de a vasárnapi mise alatt szigorú szabály tiltotta az árulást, kufárkodást. Az örmény lakosság Apafi Mihály fejedelemtől kért és kapott letelepedési engedélyt Erdély területén. Az 1669 és 1672 közötti időszakban Gyergyószentmiklóson menedékre lelt családok egy része Besztercére, Ebesfalvára és később Szamosújvárra telepedett. Ez utóbbi várost Armenopolisnak, vagyis Örményvárosnak nevezték el.
Az otthonra lelt örménység vallása a 17. századi letelepedés időszakában még ősi örmény keresztény volt. A katolikus hitre való áttérés a 18. század nyolcvanas éveiben kezdődik, és Verzerescu Oxendius nevéhez fűződik. Az örmények állatkereskedők, tímárok, tarisznya- és erszénykészítők, szabók, kiskereskedők, csizmadiamesterek, borbélyok voltak. Kitűnően értették a borkereskedést, az állatok felvásárlását, felhizlalását és értékesítését. Arra, hogy merrefelé hajtották marháikat, sok helységnév utal: pl. Ürmös (Örményes), Örménykút (Békés megye), Örményes, Örményszékes, Ürményháza a mai Szerbia területén. Az Uzonban élő örmények – sok székely faluhoz hasonlóan – tudásukkal, szorgalmukkal nagyban elősegítették a közösség haladását.
Azt, hogy gazdag emberek voltak, mi sem bizonyítja jobban, mint azok az épületek, gazdasági udvarok, földek, melyek még napjainkban is tanúi a hajdani jómódnak. Uzonban az egyik ilyen bennvaló a Verzár-kúria (jelenleg a Şerban családé), amely felújítva, gondosan rendbe téve a község egyik legszebb épülete. Egy fénykép, amely Verzár Edit és Verzár Jenő tulajdona, sokat elárul a valamikori nagy család múltjáról. (Verzár Edit Uzonban lakik, testvére, Jenő pedig Magyarországon, felesége, Verzár Éva írónő).
A Verzár család a másik, szintén örmény eredetű uzoni családdal, a Temesváriakkal házasság révén rokonságban áll. Verzár Gergely és Temesvári Anna házasságából öt gyermek született: Jenő, Róza (Csíky János felesége), Eliz (lány), Gyula (Budapesten nyoma veszett), Nándor (úrfi). A család tulajdonában lévő mellékelt fénykép tanúskodik az akkori kor életviteléről, az öltözködésről. Balról jobbra látható rajta: Csíky Lajos (Róza fia), Karekin örmény pap, Verzár István (Gyula fia), Verzár Nándor úrfi, Verzár Gergelyné Temesvári Anna (sz. 1844-ben), Verzár Róza Csíky Jánosné, Magda, Sarolta leánykák, Verzár Gyuláné Pugher Irma, Verzár Gyula, Verzár Eliz.
Hogy milyen lehetett egy ilyen család élete?
Rejtélyes és mégsem. Pontosság, szorgalom, tanulás, a munka szeretete jellemezte őket. Ők is, mint a székely ember, a földet tartották az igazi biztonságnak. Tudták az ősi törvényt: a föld soha nem csapja be gazdáját, ha az hűséges hozzá. Egyik évben szegényes a termés, de a következő esztendő pótolhatja azt. A föld nem más, mint az élet édesanyja. Ez jelenti a jövő biztonságát. Nem csoda, hogy Uzon határában most is egy nagy terület a Verzár-tag nevet viseli...
Ha az uzoni temetőt alaposan végigjárjuk, más örmény nevet is találunk a sírköveken: a Korbridzsán, Bogdán, Korbuly családét.
AMBRUS ANNA nyugdíjas tanárnő
