Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Ifjúság, média, találkozás

2014. december 13., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Első alkalommal idén februárban zajlott az Ifjúsági Médiások Erdélyi Találkozója Sepsi­szentgyörgyön, a jó hangulatú hétvége élményeitől feltöltődve az EMI csapata már akkor azon törte a fejét, miként lehetne újabb alkalmat keríteni a találkozásra, együttlétre.

Ma pedig – a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően – elmondhatjuk, hogy javában zajlik a második kiadás. Annyiban változott csak a történet, hogy az intenzív műhelyhétvégét felváltotta egy két hétvégére nyúló rendezvénysorozat. A rendezvény első fele november utolsó napján zajlott, amikor vendégünk, Kádár Beáta, a Sapientia oktatója Civil szervezetek marketingtevékenysége címmel tartott előadást, melyet műhelytevékenység követett film-, fotó- és kiadványszerkesztés, valamint hírszerkesztés témában. A történet ma, december 13-án folytatódik, a délután folyamán két kerekasztal-beszélgetés zajlik: elsőként, 16 órai kezdettel a civil szervezetek, a politika és a média kapcsolatáról beszélgetünk, majd helyi sajtósok osztják meg velünk érdekes, esetenként vicces tapasztalataikat.
A jó hangulat mindenképp biztosított, de ha valaki kételkedne benne, elég csak megnézni a februárban készült beszámoló kisfilmet az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének oldalán (www.emihirek.ro).

Bálint Erzsébet

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 135
szavazógép
2014-12-13: Kovakő - diákmelléklet - :

Minden napra ezer ölelés

Ne mondja senki, hogy sosem fárad el. Hogy a fiatalság nem irigyli néha az idős kort, a kávészürcsölés helyett a laza teázást; a kinti havazás mellett benn lágyan perzselő kandalló zümmögését. Nem állhat az élet mindig égető, fátyolos nyári délutánokból, sem őszre hajló, aranyszélű, de még zöld falevelek hullásából.
2014-12-13: Kovakő - diákmelléklet - :

Élet a betonrengetegen kívül

Láttak már ilyet, hogy egy másfél éves kisfiú átneveli szüleit? A mindig nyűgös kisfiú csak akkor csillapodott, ha édesanyja kezébe vette az Oroszország zengő cédrusai könyvsorozat egyik darabját. Az ebből megismert világszemlélet arra sarkallta őket, hogy hátrahagyják a magyar főváros csillogását, viszont ahelyett, hogy pezsgő szülővárosukba, Kolozsvárra tértek volna haza, egy rejtett, Hargita megyei falucskában, Homoródremetén lelték meg boldogságukat.