Hogy mik vannak!

2007. június 23., szombat, Magazin

Faksznis menyasszony

Szigorúsági világcsúcsot állított fel egy brit menyasszony menyegzője megtervezésében: még azt is pontosan megszabta, hogy mikor mehet vécére a vőlegénye. De a többiek sem lazíthatnak sokat.

A harmincéves ara előírása szerint a násznagyoknak például pontban 13 óra 15 perckor kell a gomblyukukba tűzniük a virágot, azaz — ahogy a világsikerű Jóbarátok című amerikai vígjátéksorozat hasonló szervezési készségű Mónikája mondaná — ,,katonai idő szerint" 1315 órakor. 13.30-kor kell betennie a menyasszonynak a kontaktlencséit, vőlegénye pedig 13.45-kor mehet vécére. Egyúttal — írja elő a jövendőbeli nej — ellenőriznie kell külcsínét a tükörben. 14 órakor minden vendégnek ki kell kapcsolnia mobiltelefonját. Mindezeken túl a vőfély megkapta másodpercre pontosan, hogy mikor váltson CD-t a zeneszolgáltatásban, hogy pontban 22.30-ra kell előállnia az ifjú pár számára a nászautóval stb. ,,Kár, hogy a nászéjszaka orgazmusának pontos ideje nem szerepel a menetrendben" — mondta a menyasszony egy kolléganője a The Sun brit lapnak. Nyilvá­nosságra került megjegyzése után nem biztos, hogy a hölgy még mindig vendég lesz a menyegzőn... A harmincéves vőlegény csak ennyit mondott a szigorról: ,,Magánügy." Sem a menyasszony, sem a vőlegény nem katona.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4370
szavazógép
2007-06-23: Magazin - Tibodi Ferenc:

Szerelem első látásra (Autóvilág)

Túlzás nélküli a címbéli kijelentés, hiszen aki kedveli a kis autókat, az első látásra megszereti az új Škoda Fabiát, amelynek Mamaián volt az országos bemutatója, s nemrég Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is közszemlére bocsá­tották. A mamaiai bemutatón jelen volt az országos szaksajtó krémje, amely egy tejes napon át tesztelhette (a tengerparton és a közúton) a Škoda új üdvöskéjét.
2007-06-25: Közélet - Fekete Réka:

Kezdődik az érettségi

Ezerötszáz magyar és hatszáz román tagozatos háromszéki tanuló kezdi meg hétfőn a július 10-ig tartó érettségit. Hat vizsgáztatóközpontban és hat alközpontban tartják a szóbeli és írásbeli vizsgákat, egyetlen javítóközpontban értékelik a dolgozatokat.