Idén is meghirdette a tömbházak kedvezményes hőszigetelési programját a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, és bár a lehetőség igen kedvezőnek tűnik – a költségek mindössze egyötöde, azaz húsz százaléka hárul a lakókra –, már tavaly sem akadt olyan társulás, amely ezt felvállalta volna. Az előző tapasztalatokon okulva ugyanis a városvezetés szigorított a pályázati feltételeken, az önrészt előre be kell fizetni egy e célra létrehozott bankszámlára, és erre igen kevés háztartás hajlandó. Aki igen, annak gyorsan kell lépnie: az iratcsomókat január 30-ig fogadják.
Kizáró feltétel az is, ha a közüzemeknél hátraléka van a lakóközösségnek, de ezeket a számlákat általában rendezik azok, akik lakásuk energiahatékonyságának növelését tervezik – közölte Czimbamos-Kozma Csaba városgondnok, aki szerint az önrész okozza a legtöbb gondot: az eddig elvégzett hőszigetelések után hosszú évekig tartott, amíg saját hozzájárulásukat törlesztették az emberek, és nem egy esetben perelni kellett emiatt. A kivitelező a várost, a város a polgárt sürgette, aki olykor igencsak elégedetlen: van, aki kiszámolta, hogy magánberuházásként – és nyilván feketén – olcsóbban vagy jobb minőségben jutott volna melegebb falakhoz. Czimbalmos szerint az önrész (a lakófelület méretétől függően) kettőtől négyezer lejig terjed, ezt nem mindenki tudja előteremteni, akkor sem, ha utólag esetleg visszakap belőle valamit – mert erre is van példa, amikor egy munkálat olcsóbban elkészül a tervezettnél.
A hivatalos eljárás mindig drága és hosszadalmas: hőenergetikai tanulmányokat és épületstatikai felméréseket ír elő, versenytárgyalásokat, ügyintézést, a források összehangolását – most már nem csupán önkormányzati és állami költségvetésből, hanem európai uniós alapokból is lehet e célra pénzt igényelni, de mindenütt másféle elbírálás szerint, a szigetelés anyagát, felszerelését is szigorú előírások szabályozzák, egyszóval elég bonyolult az egész. És nem jár le az ünnepélyes szalagvágással: a tapasztalatok szerint további, évekig tartó idegháború következik, amíg a már felújított tömbházban élők kifizetik a rájuk eső költségeket. Sepsiszentgyörgyön eddig az Állomás negyedben, a központi piac körül és a Dália utcában szigeteltek húszszázalékos önrésszel, de akad olyan tömbház is, ahol teljesen önerőből végezték el a felújítást. Ezért is jár kedvezmény: hét évig nem kell ingatlanadót fizetni, ami a csökkent fűtésszámlákkal együtt már számottevő megtakarítás. Egy-egy lakás külön szigetelésére azonban nem adnak engedélyt.
A városgondnok elmondta: tíz-húsz lépcsőház szigetelésére lenne pénz az idei költségvetésben, és mindenki jól járna: a kisebb fenntartási kiadásokkal a lakók, a megszépült homlokzatokkal a városkép, a csökkenő energiafogyasztással a környezet, és az sem mellékes, hogy egy ilyen beruházással a sepsiszentgyörgyi munkahelyek fenntartását is segítik, hiszen eddig helybeli cégek végezték a tömbházak hőszigetelését.