Alpesi síVilágbajnoki címekért siklanak

2015. február 2., hétfő, Sport

A régi normann mitológiában Ullr, a sí istene síléceken járt „udvarolni” a sí istennőjéhez, Thasseshez. És azért csak udvarolni, mert az idő tájt nem volt még világbajnokság. Nem lehetett, hiszen a Federation Internationale de Ski (FIS, a sísport nemzetközi szövetsége) csak 1924-ben alakult meg Chamonix-ban.

Ez a FIS határozta aztán el, hogy évente világbajnokságot rendez. Az elsőt Mürrerben rendezte 1931-ben. Az első világbajnokok: lesiklásban: Walter Pra­ger (svájci) és Esmé Mackinnon (brit), műlesiklásban csak a nők avattak bajnokot Esmé Mackinnon személyében, a férfiak versenyét a nagy havazás miatt nem nem tudták megtartani, így aztán a második világbajnokság győztese, a német Friedl Däuber lett az első műlesikló-világbajnok. Az alpesi összetett első világbajnokai: Otto Furrer (svájci) és Rösli Steiff (svájci).
Aztán közbejött a II. világbajnokság, melynek befejezése után a FIS úgy döntött, hogy ezután kétévenként – mindig a páros számú esztendőkben – rendezi meg a világbajnokságokat, és a téli olimpiai játékok alpesisí-versenyeit egyben világbajnokságnak is tekinti.
Az idei világbajnokság helyszíne Vail Beaver Creek február 2–15. között. Ezen a címvédők, azaz a 2013-as világbajnokság győztesei (előrebocsátjuk, hogy a világbajnokság hőse a magyar gyökerekkel rendelkező Ted Ligety):
műlesiklás: Marcel Hirscher (osztrák) és Mikaela Shiffrib (amerikai)
óriás-műlesiklás: Ted Ligety (amerikai) és Tessa Worley (francia)
szuperóriás-műlesiklás: Ted Ligety (amerikai) és Tina Maze (szlovén)
lesiklás: Aksel Lund Svidal (norvég) és Marion Rolland (francia)
alpesi összetett (lesiklás + műlesiklás): Ted Ligety (amerikai) és Maria Höfl-Riesch (német)
csapat: Ausztria.
Hogy hány címvédő lesz, azt nehéz megjósolni. Az viszont biztos, hogy erőteljesen tör a csúcs felé az alpesi síelők új hulláma, a tengerentúliak, az alpesi és a skandináv országok „fehér villámainak” serege. Na szóval, reszkessetek, nagy öregek! (áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2015-02-02: Sport - Áros Károly:

Mesél a múlt

„Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél...”

Érzem, mint ölel át a szél, hallom halk szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről, és közben arra int, róluk se feledkezzél meg.
 
2015-02-02: Sport - :

A XXVII. Téli Universiade (Egyetemi sport)

Az Universiade rendezői jogát 2009. március 9-én Spanyolország nyerte el, de földrajzi okok miatt a játékok első részét, az északi versenyszámokat – sífutás, északi összetett, biatlon és síugrás – január 24. és február 1. között Szlovákiában a Csorba-tó környékén bonyolították le.