Minap történt, hogy csendült a telefon, és budapesti „tudósítónk”, családi barátunk, aki már a kezdetektől rendíthetetlen Fidesz-hívő, izgatott hangon újságolta a vonal túlsó végén:
– Képzeljétek! Angela Merkel látogatása előtt a Parlament (Nemzet Háza) homlokzatáról levették a székely zászlót, és a németet tűzték a helyébe. Aztán Merkel asszony hazatérte után a székely lobogó ismét visszakerült.
Tudnia kell a T. Olvasónak, hogy egy korábbi „tudósításban” arról értesültünk: a nemzeti piros-fehér-zöld mellett székely zászló is lobog a Parlamenten, miközben az EU sokcsillagos felségjele... hiányzik. Aki követi a magyar tévécsatornák hírműsorait, szemtanúja lehetett az MSZP parlamenti provokációjának, mellyel épp ezt a tényállást feszegették. Helyeikre telepedtek Gyurcsányék a monumentális, neogótikus gyűlésteremben, aztán – heccből – felemelték az EU-lobogót a fejük fölé, mire Kövér László házelnök (ingerültségtől remegő hangon) parancsot adott a testőrségnek: az EU-lobogót távolítsák el a teremből. Azzal érvelt, hogy az épület a magyar nemzet háza, és amíg a Fidesz kormányoz, addig – ha tetszik, ha nem az MSZP-nek – ez az értékrend lesz érvényben. Aztán, ha elveszítik a harcot, az utánuk következők akár a vörös csillagot is visszatűzhetik a Parlament kupolájának csúcsára, mint ahogyan az a Kádár-időkben ott volt – mondta.
Feltételezhetően Vladimir Putyin közelgő látogatásakor orosz zászló fog helyet cserélni a székelyekével, pár óra erejéig. Addig is elgondolkodhatunk afelett, hogy ezzel a metakommunikációval a Fidesz szemmel láthatóan saját nemzeti elkötelezettségét akarja kifejezni a világpolgárias MSZP-vel szemben. Gyurcsány Ferenc politikusi „aranyköpését” (a közelmúltban, hatalmi pozícióból, az Erdélyből beözönlők rémével ijesztgette Magyarország népét) sohase feledjük! A budapesti „zászlóháború” ennél is súlyosabb üzenetét én abban látom, hogy a Fidesz elégedetlen a brüsszeli EU-Parlament Magyarországgal szembeni magatartásával. „Nem önmagában az unióhoz és a NATO-hoz csatlakozással, hanem azzal van ma gond, hogy az euroatlanti világ morális értelemben megrendült. (...) Ha Brüsszel azt gondolja, hogy az államoknak előre diktálhatja a magatartási szabályokat, akkor ebben a rendszerváltás előtti Moszkvára emlékeztet” – nyilatkozta Kövér László.
Nos, ebbe a politikai vonalvezetésbe mi nem szólhatunk bele, csupán csak abban reménykedhetünk, hogy Putyin látogatásának pozitív lesz a hozadéka. És ha már zászlók vetélkedéséről esett szó, hadd csatoljam a román közszolgálati rádióban (România Actualităţi) múlt év őszén hallottakat. A dátum apropóján arról volt szó, hogy a szovjet és a hozzá szegődött román haderő, miután kiszorította a németeket Románia területéről, tovább folytatta az offenzívát. Aztán amikor Budapestre érkeztek, egy fiatal káplár ajánlkozott, hogy ő nem szédül, felmászik a Parlament épületére, és kitűzi a román zászlót. Csakhogy egy szovjet katonatiszt azonnal határozottan közbelépett, megtiltotta a szimbolikus román birtokbavételt.
Igaza volt a szovjet ezredesnek! Egyetértünk? És nem utolsósorban a tiszavirág-életű erdélyi Magyar Autonóm Tartományt is a „ruszkinak” köszönhetjük! Egyetértünk??