Gyermekfoci felsőbbrendűeknek, avagy befolyásos szülők csemetéinek – ez lett volna a helyes címe annak a beszélgetésnek, amely során sokunkat „megetettek”, hogy palántáink labdarúgást fognak tanulni már az előkészítő osztályban. Mint utólag kiderült, sajnos nemcsak a fociról van szó, hanem egy társadalmi rétegekre osztó anyagi, valamint befolyásosság szerinti osztályozásról is.
Neveket, helyet nem említek, mert nem támadni akarok vagy fenyegetőzni, azt sem várom el, hogy sajnáljanak, csak azt szeretném, hogy jusson el mindenkihez, ami velünk történt. Mindenki fontolja meg, kivel mit cselekszik, mit mond, mert egyesekhez még szólni sem szabad, ezért sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezzük, főleg ami a gyermekeink jövőjét illeti. Miért?
Röviden a történtekről:
Hat-hét éves gyermekek órák utáni sportoktatásáról van szó. Mint tudjuk, ebben a korban nagyon játékosak, felügyeletre van szükségük, főleg kint az utcán (az iskolától a pályáig vagy teremig). Mivel az edző is csak egy ember, és nem tud egyszerre több helyen lenni, én kísértem el öt gyermeket az iskolától az edzésekre és vissza, holott a megállapodás messze nem így szólt. Nem esett nehezemre, az időmből is kitelt, és közben láthattam a fiam edzéseit.
Egy alkalommal az edzés utáni öltözés közben többször megszólítottam az egyik kisfiút, mert lassan öltözött, míg a többi négy felöltözve várta. Gyakorlatilag itt ért véget a fiam négy hónapos focis karrierje. Pár nap után a szülői értekezleten nagyon kiborult az egyik anyuka, mert a gyermekét megszólítottam. Kifejtette nemtetszését, mire én is elmondtam a saját véleményemet. Aznap este telefonon közölte velem az edző, hogy többet ne vigyem a fiamat edzésre. Kértem, indokolja meg, de annyit mondott, hogy így döntött, és kész!, és letette a kagylót.
Megértettem az üzenetet: biztosra vettem, hogy valaki nyomást gyakorolt rá, azért viselkedett így, de mit mondok a hétéves gyerekemnek, aki nagy lelkesedéssel ment hetente kétszer edzésre!? Miért rúgták ki? Mondjam azt, hogy nem egy társadalmi osztályba tartozunk a társaival? Nem biztos, hogy megértené, pedig ez a valóság, ezért közösítették ki. Szerencsére, a fiam jól vette az akadályt és beletörődött.
Én vesztettem, a befolyásosabb anyuka pedig nyert, de figyelmen kívül hagyott egy fontos dolgot! Milyen áron? Itt nem rólam vagy róla van szó, hanem egy hétéves gyerek lelkivilágáról. Persze elkorcsosult, rohanó világunkban ez nem mindenkinek fontos, ugyanis mindenki csak a saját érdekeit nézi. Jobb lett volna, ha én is ugyanezt teszem, de nem tehetek róla, nem olyan családból származom, hogy belegázoljak egy gyermek lelkébe. Egy dolgot viszont megtanultam újra. Jó tett helyébe jót sose várj!
Befejezésül csak annyit, hogy meg kellene őrizni a sport tisztaságát, a korrupciót és a személyes dolgokat pedig félre kellene tenni. Csak így lehet kiválogatni, felfedezni az igazán tehetséges gyermekeket, lelket önteni beléjük, és egyengetni a karrierjüket. Persze mindehhez emberek is kellenek.
G. R.,
Sepsiszentgyörgy
