magába zárja azt a föld,
midőn a száj lilára vált,
s két szeme rémületre tört.
Annak nem nyitja a titok
bordó, nehéz, nagy függönyét,
csak aki bátran állított
elébe, s büszkén tépi szét.
Ó nagy, ki bátran odaállt,
hol zúg a néma sejtelem,
s szolgáját hívja, a halált,
alázattal ki megjelen.
Minden liliom illata
hűlő, meleg szívén libeg,
ó szent, ki bátran, át, oda,
ifjú lélekkel halni megy!
