Elő is kaptam rögtön a magyar értelmező kéziszótárt, hadd lássuk a medvét, ahogy mondani szokás. S tényleg, ahogy az előbbi mondásból a medve egészen mást jelent, mint amitől illik megijedni, ugyanúgy az íz is jelenthet egészen mást, mint amiért a kereskedőt elmarasztalták. Megnyugtató, hogy végül nem a szó neki nem tetsző értelmezéséért büntetett, állítólag, hanem lejárt élelmiszer miatt, bizonyára megérdemelten, de ha mégis a székely ízek kifejezés miatt történt, megkérdőjelezhető az eljárás jogossága.
Íme mit is ír az említett kézikönyv: „1. Étel, ital v. nyálban oldódó anyag által a nyelven, az ízlelőszervben keltett érzet. Vminek ezt keltő hatása, tulajdonsága.” Példák után következik a „2. Vminek kellemes volta, az, ami a dolgot élvezetessé teszi… Vminek az összhatásába vegyülő különleges vonás, jelleg.” Tudjuk, a magyar nyelvben íznek nevezik a lekvárt is. Tehát az illető kereskedő arra hivatkozhatott volna, hogy ő termékeinek kellemes megjelenésére, különlegességére utalt a megnevezéssel. S az esetleges vita során akár az értelmező szótárt is kézbe vehették volna, s kiderült volna, a kereskedő azt próbálta kifejezésre juttatni, hogy áruja ízléses, gusztusos.
S ezzel el is jutottunk a román gust szóhoz. Elő tehát a Dicţionarul limbii române moderne című kéziszótárt, s lám, ott a gust (az illető felügyelő a gust secuiesc – székely íz felirat ellen kelt ki) a következőket jelenti: „1. Senzaţie produsă asupra mucoasei limbii….. Cu gust – gustos…Fig. 1. Capacitatea de a înţelege, de a aprecia frumosul… cu pricepere, estetic, preţuire…” Tehát ugyanaz az értelmezés, átvitt értelemben ugyanazok a fogalmak. Persze, félre is érthető, ha valaki nem járatos a nyelv titkaiban.
Ha valóban a leírásra szánt élelmiszer-ipari termék miatt született a büntetés, keserű szájízzel, de tudomásul kell venni, ha viszont a székely íz okozta a galibát, akkor egyáltalán nem gusztusos a lépés.

Péter Sándor