Valaki, mikor az emberevők földjén járt, megkérdezte egy ottani bennszülöttől, vannak-e még kannibálok. Mire a kérdezett azt válaszolta, már nincs egy se, mert az utolsót éppen tegnap ették meg. Székelyföldön a fogyasztóvédelem szeretné bevezetni a kannibalizmust, mert a fogyasztók csak így tudják majd felmérni, hogy nem vezették-e őket félre a székely ízek szlogennel.
Ha nem evett senki székelyt, akkor honnan tudhatja, hogy az milyen is? Ha meg nem tudja, akkor be lehet csapni. A fogyasztóvédelem főnöke, Diacon úr ilyen alapon kérdőjelezte meg a székely íz elnevezést. Azt is mondta, attól tart, hogy a székely szót egyre képtelenebb helyeken használják majd, és lesz székely vécé vagy székely temető. Bizonyosan azért fél, mert a márkák már le vannak védve, mivel ugyebár létezik angol, meg török vécé, Olténiában meg egy- vagy kétkarós.
A székely ízeket biztos azért nem ismeri, mert még soha nem evett székelyt. Viszont feltételezte arról, aki afelől érdeklődött, miért nem lehet használni a székely íz megnevezést, hogy kóstolt már székelyt, és tudja, milyen az íze. Ismeri a magyar történelmet, és hallhatott róla, hogy a magyarok már 1514-ben is oly módon ismerték meg a székely ízt, hogy a katonákkal megkóstoltatták Dózsa Györgyöt, midőn Temesváron izzó vaskoronával megkoronázták és vastrónon sütögették. Csak az a baj, hogy azután Dózsa Györgyöt átkeresztelték Gheorghe Dojának, és így román lett. No, azóta csak román ízek létezhetnek. Most ezért nem lehet bizonyíték nélkül a „székely íz” reklámot használni.
Az üzlet, az üzlet, és valakinek áldozatot is kell hoznia azért, hogy például a gasztroturizmus fellendüljön nálunk. Régen az isteneknek mutattak be emberáldozatot. Most olyan önfeláldozó személyeket kell keresni, akik a székely ízek érdekében feláldozzák magukat. Csakis úgy lehet meggyőzni a fő fogyasztóvédőt arról, hogy igenis, vannak székely ízek, ha ő is eszik valami eredeti, székelyből készült ételt. Ez megvalósítható. Van, ki szerveit ajánlja fel, hogy mások életét megmentse. Van, aki a tudományos kutatás céljából engedi magát laboratóriumban feldolgozni. Most olyanokat kell keresnünk, akik például beleegyeznek abba, hogy estleges balesetkor kérik, hogy szerveiket a „székely ízek” fogalom elismertetése végett valamelyik jó konyhának ajánlják fel. Miért ne, hiszen vannak, akik a hamvasztást választják. Hát akkor már jobb egy zöldséglevesben száz fokon fövögetni, mint több száz fokon égni, esetleg kellemesebb finom sültként végezni, amit egy-két pohár minőségi borral öblítenek le. Mivel az ember belső szervei leginkább a disznóéhoz hasonlítanak, legjobb, ha a disznóból készült ételhez hasonló ínyencségeket készítenek belőle. Finom agyaslevest is főzhetünk, hiszen a székelynek igen csavaros az észjárása, jó leves főne. S a székely nyelv köztudottan ízes. Nem tudom, milyen lehet a székely becsinált, de gondolom, hogy a fogyasztóvédőkkel meg kellene kóstoltatni. Bizonyosan jó ötletekkel tudna jönni Diacon úr, hiszen közel állt volt prefektusainkhoz is, akikkel együtt kiadhatna egy székely szakácskönyvet, hisz nagy gyakorlatuk van abban is, miként lehet a székelyekből fasírtot készíteni. A honfoglaló magyarok nyereg alatt puhították a lovat. Most változott a helyzet, a román honfoglalók állandóan rajtunk lovagolnak, és minket akarnak puhítgatni. Néhány jó reklámfogással mindenki megismerheti a székely ízeket, és a kannibáltermészetű emberek, akik élőben is úgy szeretnek, majd megesznek, sőt, legszívesebben felfalnának, szívesen jönnek majd hozzánk. A prefektúra szakácskönyvében benne lennének a már jól ismert ételek, mint a székely káposzta, de azt ráadásul azzal lehetne reklámozni, hogy székely húsból készült, és milyen jól hangzanának az olyan székely ételcímek: Dózsa módra pirított székely sonka, székely nyelv vadason, székely gerinc törve, szarvasgombával, reszkető székely kocsonya. A székelyek érdekében, akár eddig, még sok mindent kifőzhetnek a prefektúra boszorkánykonyháján. A jó fűszerezésért meg tovább törhetik a borsot orrunk alá. Ezekkel biztosan egyetért a fogyasztóvédelem főnöke is.
