Az idei hangversenyévad a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös ünnepi koncertjével folytatódik. Műsoron klasszikus és kortárs művek egyaránt szerepelnek, a koncert zenei különlegessége, hogy Werner Gábor karmester átírta zenekarra a műsorban szereplő zongoraműveket: Liszt Ferenc XIV. Magyar rapszódiáját és Popper Dávid Magyar rapszódiáját. Az is különlegessé teszi az estét, hogy Kostyák Előd szólista azon a csellón játszik, amelyet Christian Neubauer 1835-ben Budán készített és egykor a Brassai Sámuelé volt.
Az Unitárius Püspöki Hivatal tulajdonában levő hangszert a kolozsvári Amaryllis Társaság kezdeményezésére 2008-ban Márkus Barbarossa János felújította. Werner Gábor – aki a Magyar Virtuózok karmestere is – zenei tanulmányait ötévesen kezdte gordonkán, majd e mellett tanult zongorázni és ütőhangszereken játszani. Rendszeresen vendégszerepel Erdélyben, 2002-ben Donáth-díjjal tüntették ki. Kostyák Előd Kolozsváron született, zenei tanulmányait szülővárosában és Bukarestben végezte, jelenleg a kolozsvári Magyar Opera és a kolozsvári Román Opera szólócsellistája. 2009-től rendszeres meghívottja a Georgius, illetve a Csíki Kamarazenekarnak.
A műsort Ludwig van Beethoven Coriolan-nyitányával indítják, melynek hangulatát csaknem mindvégig a kibékíthetetlen ellentétek tragikus összeütközése és az antik sorstragédiák vigasztalan végzet-atmoszférája jellemzi. Ezt követi Popper Dávid Magyar rapszódiája, a budapesti Zeneakadémia hajdani nagyhírű gordonkaprofesszora hálás darabokat írt hangszere számára, ebben a művében a XIX. század népszerű műdalait dolgozza fel. Az első részt Liszt Ferenc XIV. Magyar rapszódiájával zárják. A zeneszerző 1840–47 között 17 zongoradarabot adott ki Magyar dalok, illetve Magyar rapszódiák címmel, további hármat pedig Ungarische Nationalmelodien címmel. A XIV. Magyar rapszódia anyagából a Magasan repül a daru és a Szederinda búj, búj kezdetű népies műdalokat ismerjük.
A hangverseny második része Orbán György Repülj madár, repülj című pentaton dalával folytatódik. Az erdélyi származású, Budapesten élő kortárs magyar zeneszerző sokféle műfajban komponált hangszeres műveket, a szimfonikus daraboktól a hangszeres-vokális műveken, rézfúvósokon át a kamarazenékig. A műsort Ludwig van Beethoven I. Szimfóniája zárja, amely még magában hordozza elődeinek stílusát, de már megmutatkoznak benne Beethoven egyéni vonásai.
Az ünnepi hangversenyt március 13-án, pénteken 19 órától tartják a Tamási Áron Színház nagytermében. A koncertre érvényesek a hangversenybérletek, de lehet jegyet is vásárolni a városi kulturális szervezőirodában és a www.biletmaster.ro oldalon. A szervezőiroda programja: hétfőtől csütörtökig 11–16 óráig, pénteken 11–13 óráig.