Kiállítás a Székely Nemzeti MúzeumbanTe is lehetsz Dr. Csont!

2015. március 10., kedd, Magazin

Te is lehetsz Dr. Csont! figyelemfelkeltő címmel hirdeti a Székely Nemzeti Múzeum idei évnyitó eseményét. A budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című vándorkiállítása Sepsiszentgyörgyre érkezett, és csütörtökön este 6-kor tartják a hivatalos megnyitót. Június 30-ig tekinthető majd meg.

Légy részese az embertani kutatásoknak, derítsd ki a valaha volt embertársaink nemét, életkorát, állapítsd meg betegségeit – áll az intézmény felívásában. A kiállítás első részében megmutatják, mit és hogyan vizsgálnak az embertan művelői, az antropológusok, ugyanakkor bemutatják, milyen betegségekről vallanak elődeink ásatásokon feltárt csontjai.
A tárlat történelemmel kap­csolatos része ismerteti a Székelyföldön feltárt középkori temetők leletein végzett legújabb történeti és embertani vizsgá­latok eredményeit. Meg­mu­tatják a székelypetőfalvi, zabolai, kányádi, székelykeresztúri, székelyudvarhelyi, szentábrahámi, csíkszenttamási, csíksomlyói és a szárhegyi templom körüli temetőkbe elhantolt emberek jellegzetes koponyáit, illetve a csontmaradványokon is nyomot hagyó betegségeket.
Az arcrekonstrukciók segítségével megelevenedik a történeti korokban élt emberek arca, a köznépé csakúgy, mint az előkelőké. Szem­be­nézhetünk Szent László ma­gyar királlyal, Janus Panno­nius költővel és Dobó István egri várkapitánnyal.
A kiállítás kiegészítő eleme az általános és középiskolai oktatásnak, ugyanakkor érdekes ismereteket nyújt a felnőtteknek is.
A csütörtöki megnyitón köszöntőt mond dr. Korsós Zoltán, a Magyar Termé­szet­tudományi Múzeum főigazgatója, Csergő Tibor András, a gyergyószentmiklósi Tarisz­nyás Márton Múze­um vezetője, a kiállítás székelyföldi kurátora, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A tárlatot megnyitja dr. Pap Ildikó antropológus, a Magyar Termé­szet­tudományi Múzeum Ember­tani Tárának igazgatója.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 812
szavazógép
2015-03-10: Magazin - :

Megszólal Brassai Sámuel csellója (Ünnepi koncert a Georgius és a Csíki kamarazenekarokkal)

Az idei hangversenyévad a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös ünnepi koncertjével folytatódik. Műsoron klasszikus és kortárs művek egyaránt szerepelnek, a koncert zenei különlegessége, hogy Werner Gábor karmester átírta zenekarra a műsorban szereplő zongoraműveket: Liszt Ferenc XIV. Magyar rapszódiáját és Popper Dávid Magyar rapszódiáját. Az is különlegessé teszi az estét, hogy Kostyák Előd szólista azon a csellón játszik, amelyet Christian Neubauer 1835-ben Budán készített és egykor a Brassai Sámuelé volt.
2015-03-10: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Szánozó Mezőföld

Mert benne élünk, alig vesszük észre, mekkorát változott dédapáink idejétől az időjárás. Hogy a meleg égöv csigalassúsággal ugyan, de ismét felénk tart, mert a Föld tengelye ferde, s néhány tízezer év múlva nálunk ismét szubtrópusi éghajlat lesz az uralkodó, miként a jégkorszakot megelőző időkben. Csak nem hisszük, hogy dédapáink meggondolatlanságukban nevezték a mezőföldi Szörcsén és Székelytamásfalván a máig is élő tavaszi népi játékot húsvéti szánozásnak!?