Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke tegnap Kijevben a testület küldöttségének kétnapos látogatását összegezve az MTI-nek. A kétfős magyar parlamenti delegáció másik tagja Mesterházy Attila MSZP-s képviselő volt.
Németh Zsolt kiemelte: a látogatás célja az volt, hogy biztosítsák Ukrajnát Magyarország szolidaritásáról és elkötelezettségéről Ukrajna területi integritása, szuverenitása és függetlensége mellett. „Mint 56-os nemzet, mi, magyarok fontosnak tartjuk azt, hogy ennek az országnak a forradalma és szabadságharca sikeres legyen” – szögezte le. Szükséges, hogy az érintett felek mindent megtegyenek a kelet-ukrajnai konfliktus békés rendezése érdekében, amelynek szerinte egyetlen lehetősége a minszki megállapodások végrehajtása, a párbeszéd fenntartása Oroszország és a különböző nemzetközi szereplők között.
A kárpátaljai magyarságra kitérve hangsúlyozta: a magyar kisebbség mindenekelőtt békét, stabilitást és kiszámíthatóságot akar az országban, illetve demokratikus Ukrajnát, amely végrehajtja az alkotmányreformot, a decentralizációt, és biztosítja azokat a jogokat, amelyek teljesítésére a kijevi vezetés elkötelezte magát.
Kifejtette továbbá: Magyarország támogatja Ukrajna euroatlanti integrációját, amelynek keretében a magyar vezetés különösen a kibervédelem terén tett felajánlásokat. Kitért arra, hogy folyamatosan érkeznek Magyarországról humanitárius segélyek a kárpátaljai magyarok lakta településekre, valamint Ukrajna más régióiba is. Ezt a munkát a jövőben egy karitatív koordinációs tanács fogja segíteni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a történelmi egyházak részvételével.
Mesterházy Attila az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy Magyarország pártpolitikától függetlenül támogatja az ukrajnai törekvéseket. „Az, hogy a Fidesz és a Magyar Szocialista Párt politikusa együtt vett részt a mostani tárgyalásokon, megmutatta, hogy noha a magyar belpolitika viharos, vannak olyan kérdések, amelyekben a kormányoldal és az ellenzék egyetért, és Ukrajna kérdése ilyen” – hangsúlyozta. A magyar küldöttség Kijevben tárgyalt Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter-helyettessel és Hanna Hopkóval, az ukrán parlament külügyi bizottságának elnökével. Utóbbi megbeszélésen jelen volt Borisz Taraszjuk volt ukrán külügyminiszter és Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.