Liberland után – alig pár nappal később – íme, megszületett a második államalapítási kezdeményezés, az ún. Enklávé Királyság is. Úgy hírlik: határaikon belül adómentes lesz az élet, sőt, az utóbbiban öt hivatalos (!) nyelvet szándékoznak elismerni (a magyar vajon szerepel-e a listán?), és már saját pénznemről is beszélgetnek. Jogos az első keresztkérdés: ha nem lesz adókötelezettség, akkor a hivatalnokok miből fognak megélni? Adakozásból, mint a szerzetesek? De ne kíváncsiskodjunk, mert hamar megöregszünk!
Miközben fanyar puskapor szagú a közeljövő (lásd: ukrán probléma), lehet, hogy határozottan jól jön ez az áprilisi tréfaízű információ. Feldobódunk tőle! Karinthy Frigyesünk humora juthat eszünkbe. Annak idején ő úgy fényképeztette le magát, hogy egyik kezével erősen belemarkolt az állkapcsába, majd valamelyik napilapban a következő kommentárt helyeztette a fotó alá: „Az állam én vagyok”. Ráismerünk ugye a távoli francia múltból fakadó uralkodói bölcsességre? (L’état c’est moi! – Az állam én vagyok!). Állítólag 1655. április 13-án XIV. Lajos francia király tette ezt a kijelentést „parlamentje” előtt, mindössze tizenhét évesen, jelezve, hogy azon- túl neki senki francia emberfia nem dirigálhat. Egyes történészek vitatják a Napkirály szellemességének szerzői jogát, mások csak a dátum hitelességét, de mi efelett ne vitatkozzunk. Inkább tekintsünk vissza saját történelmünkbe, hogy rádöbbenhessünk: ami az ilyen törpe államocskák ötletét illeti, itt is kincstári székely „szabadalomról” beszélhetünk.
Nos, ifjú szegedi történészünk, Vincze Gábor szerint 1950. szeptember 24-én – a kollektivizálás kezdetein – a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Gidófalván akkora felháborodás tört ki, hogy a falusiak sorokba rendeződtek, Sztálin képét a magasba emelték és tiltakozó „székely menetelésbe” kezdtek. Ami ezután történt, azon már nem illik szórakozni. Vincze szerint a szomszédos falvak is megmozdultak (Maksa, Bodok, Kőröspatak), emiatt kivezényelték a katonaságot, és bár haláleset nem történt, súlyos sebesültekről is szól a krónika. Én folklorisztikus visszaemlékezések alapján úgy hallottam, hogy kikiáltották a Gidófalvi Köztársaságot is a helybéliek, a felkelés leverése után pedig sokan a Duna-csatorna mellé kerültek. De – így mondja a székely szájhagyomány – a lázadás nem volt hiábavaló, mert Sztálin értesült a történtekről, és nyomást gyakorolt a román elvtársakra. Két évvel a Gidófalván történtek után így jöhetett létre a Magyar Autonóm Tartomány, melyben – és itt fűzzük be a rosszindulatú kommentárt – a kollektivizálást hithű magyar elvtársakkal sikeresen befejezhették! De nem itt rejtőzik a happy end! A székely hamarosan átlátott a szitán. Ekkor született a korabeli politikai anekdota, melyben két atyafi beszélget a magyar autonómiáról: – No, ide szagolj, Koma! Te engem ne taníts politikára! Mert ez az... autó... holtbiztos, hogy magyar! De hogy románok vezetik, az es biztos!
Nem lenne teljes ez az iromány, ha megfeledkezne az 1970-es évek vége felé történtekről. Anna napján, a Szent Anna-tó kráterében tekintélyes magyar tömeg (jórészt fiatalság) verbuválódott össze. Az időjárás magyarbarátnak bizonyult, a közönség evett-ivott-fürdött... szórakozott. Este tábortüzek gyúltak a víz partján, és ilyen emelkedett hangulatban csoda-e, hogy előbb-utóbb felcsendült ama tilalmas zsoltár is? Szemtanú mint korabeli szenvedő alany meséli, hogy a „Szent Anna Köztársaságra” lecsapó szekusok nem egyenruhában voltak, hanem turistaöltözetben. A sepsiszentgyörgyi Mihály Vitéz lova farának robbanása óta azt sem tartja kizártnak, hogy ezek az idegenlégiósok kezdték a himnuszéneklést.
