Amikor magányomban is eléneklem a még gyermekkoromban hallott, tanult szerzeményt, az Ott, ahol zúg az a négy folyót. Igaz, ez az ,,örömóda” csak a 2. bécsi döntés, Észak-Erdély vissza­csatolása után lett közkedvelt, de a revizionizmus, irredentizmus jelszavaival, a nem, nem, sohával, amely a Trianon szóból (tria non = három nem) alakult ki, nem példázódom.
Az évforduló után pár nappal inkább elevenítsük fel a történelmi pillanatot Vécsey Aurél Magyar tragédia – a trianoni békediktátum című könyvéből vett idézettel: ,,1920. május 18-án a magyar békedelegáció ünnepélyes utolsó ülését tartotta. Az antanthatalmak ultimátumszerű felszólításával szemben a testület erkölcsi összeférhetetlenséget látott abban, ha aláírja azt a szerződést, amely a legjobb lelkiismerete szerint elfogadhatatlan. Ezért Apponyi javaslatára kimondták, hogy a békedelegáció feladatát teljesítvén feloszlik, és mandátumát visszaadja azoknak, akiktől azt nyerte... A nagykövetek tanácsa június 4-re tűzte ki a magyar béke aláírását, amelyet a Simonyi-Semadam Sándor-kormány két, politikailag súlytalan, lényegében erre kinevezett tagja látott el kézjegyével, akik gyakorlatilag politikai áldozatnak tekinthetők... Párizzsal állandó telefon-összeköttetésben állt Budapest... Tíz óra után egy-két perccel jött a tragikus hír. Akkor megkondultak a harangok. Előbb Pesten, majd a villámgyorsan szétfutott hír után mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangozással temették a történelmi Magyarországot, Szent István örökségét. Budapesten percek alatt fekete gyászlobogók lengtek mindenütt, az ablakokból fekete drapériák lógtak... Sokan öklüket rázták az ég felé, hangosan szitkozódva. Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: Hát ezért? És közben csak zúgtak és zúgtak a harangok. Siratták az elhunytat, az ezeréves Magyarországot...!”