Az elsődleges visszhangként született írások szemlézése után (olvasható a www.maszol.ro-n vagy a www.erdely.ma-n) Csutak István azt javasolja, a fejlesztési régió fogalmából kiindulva folytatódjék a székely jövőkép felvázolása, ez lévén az EU-s integráció időszerűsége miatt a legkézenfekvőbb fogódzó. A mai romániai fejlesztési régiók átalakítása amúgy is napirendre kerül ― állítja ―, mivel kiderült (maga mutatta ki tanulmányban), hogy nem célszerűek, ugyanis a fejlettebb megyék javát kiemelten szolgálják, az elmaradottabbaknak pedig kimondottan hátrányosak. Két régió, a déli és az északnyugati amúgy sem felel meg az előírásnak, lakosságszáma nem illeszkedik a 800 000―3 000 000 közti értékekbe, emiatt már 2006-ban felkérték az országot, hogy ezek határait alakítsa át, ami magyarán azt jelenti, hogy két további régió, tehát összesen legalább négy határait is uniós nyomásra mindenképpen át kell majd szabni.

Nos, az átszabás szükségszerűsége a Székelyföld vonatkozásában is felmerül, Hargita és Kovászna megye összevonása egy régióba ugyanis nem adja ki a megszabott alsó határértéket sem, a lélekszám így kb. 600 000 lenne.

Nem tartozom a mindentudó népboldogítók közé, pár szempontot vetnék csupán fel.

1. A regionális és közigazgatási reform elsődlegességének kérdésében nem kívánok állást foglalni ― de a székely lakta területek és települések összevonása révén, a megfelelő Maros megyei részek bevonásával olyan, viszonylag homogén közeg és közigazgatási keret alakítható ki, mely már eleve kihúzná a méregfogát egy olyan etnikumközi konfliktusnak, mely különben megbéníthatná az egész folyamatot. Egy székely többségű fejlesztési régióhoz nyilván már eleve főleg e lakosság óhajtana tartozni ― elválasztható-e tehát a közigazgatási és gazdaságpolitikai döntés, nem célszerűbb-e a kettőt egymáshoz való viszonyukban szemlélni, és mondjuk egyszerre végrehajtani?

2. A 800 000-es lélekszám mint alsó határérték kezelhető-e rugalmasan, és mennyire? Tisztázásra váró kérdés.

3. A székely többségű fejlesztési régión belül kijelölhetők-e olyan gazdasági-fejlesztési alrégiók, melyek legyenek tekintettel a nyelvi-kulturális megosztottságra, netán a vegyes lakosság sajátosan kettős igényeire is? Mindez a román többségű régiókon belüli alrégiókra is vonatkozik, és a közigazgatási és fejlesztési reform kombinálása melletti újabb érvet jelenthet.

A mai három megyén kívüli székely és magyar lakta települések csatlakozásával sok mesterségesen szórványhelyzetbe juttatott néptöredék jogi-nyelvi emancipációja is elősegíthető, Háromszék nem egy Brassó megyébe besorolt települést fogadhatna be például, Hargita és Maros megye határai mentén egész füzére húzódik a hasonló helyzetbe került falvaknak, a székelyek (és románok) demográfiai mozgalmai, vándorlásai ugyanis alaposan átrajzolták a történelmi Székelyföld térképét, abból elvenni, de hozzáadni is lehetne és kellene.

4. A közigazgatási és fejlesztési regionális átrendezés belső ellentéteinek kérdésköre is tisztázandó egyebek mellett, és az, hogy elgáncsolja-e a kettő egymást, illetve milyen feltételek mellett nem gáncsolja el. A mai EU-s régióknak úgyszólván a nyilvánosság mellőzősével való kialakítása nem jó ómen e tekintetben. Kiknek állt érdekükben eleve elrontani, meghiúsítani azt, ami a kiegyensúlyozott fejlesztést célozza meg és tenné lehetővé? Nyilván azoknak, akik épp ezt kívánták megtorpedózni. A gazdag és szegény megyék, területek közti szakadék mélyül, és a jövőben csak mélyebb lehet. ,,Az eddig megszerzett EU-források a jelenlegi nyolc fejlesztési régión belüli eloszlása azt látszik alátámasztani, hogy a támogatásokat sikerült népességarányosan, nem pedig a fejlettséggel fordítottan arányosan elosztani. A régiókon belül a legtöbb forrást a legfejlettebb, legnépesebb megyék szerezték meg. (...) Az csak »természetes«, hogy a három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek" ― állapítja meg ironikusan Csutak. Tiszta beszéd.