Naposcsibékkel barátkozott össze három tigriskölyök Kínában egy állatkertben, bár először féltek tőlük. A gondozók azért engedtek be csibéket a kicsi nagymacskákhoz, hogy megfigyeljék a tigrisek ragadozóösztönének a megnyilvánulását kölyökkorban. Legnagyobb ámulatukra azonban a tigrisek ― bár már négy hónaposak ― nem falták fel a csirkéket, hanem először ijedten hátrahúzódtak, majd pedig játszani kezdtek velük interaktívan, azaz a csibék is benne voltak a hancúrozásban ― adta hírül a Zsenmin Zsipao kínai lap. Hogy meddig tart a játékos időszak, még nem tudni.
Ebnekpofavágás-per
Pofavágással elkövetett rendőrkutyakínzásért került bíróság elé egy nő az Egyesült Államokban, ám a bíró ejtette az ügyet, mert abszurdnak tartotta a vádat. A 33 éves nő egy piaci veszekedés okán került kapcsolatba a rendőrséggel. Amikor a járőrautóhoz kísérték, a hölgy lehajolt a hátsó ablakhoz, és grimaszolni kezdett a kocsiban ülő kutyának. Ezt a rendőr annyira zokon vette, hogy letartóztatta a hölgyet, ami nem ment simán, mert a nő nem nyújtotta önként kezét a bilincseléshez, ezért aztán nemcsak állatkínzásért jelentették fel, hanem a hatósági intézkedéssel szembeni ellenszegülésért is. Hiába. Miután a bíró komolytalannak ítélte az első vádpontot, a második már nem nagyon állja meg a helyét, hiszen az első miatt vette őrizetbe a nőt a rendőrség.
Tolószékben 80-nal
80 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott egy tolókocsis férfi az Egyesült Államokban, bár egyáltalán nem akarta: felakadt ugyanis egy kamion elejére, annak sofőrje meg nem vette észre, hogy mit tol. A 21 éves, mozgássérült rokkant egy zebrán kelt át, ám a lámpa közben pirosra váltott, a kerekes szék mögött lévő kamion megindult, a tolókocsi fogantyúi pedig beakadtak a teherautó hűtőrácsába, és megkezdődött a „rodeó". A „tolókocsizás" hosszú kilométereken át tartott, mígnem a szemben haladó autósok telefonjainak köszönhetően a rendőrség megállította a kamionost, aki igencsak elcsodálkozott „potyautasán". Szerencsére a mozgáskorlátozottnak nem esett baja — az ijedségen kívül —, kerekes székének is csupán a gumijai koptak el.
Uborkakóla
Japánban uborkakólával rukkolt ki egy üdítőitalt gyártó amerikai cég. Az ital zöld árnyalatú és friss uborka ízére emlékeztető, jóllehet nincs benne a zöldségből egy karikányi sem. Elsősorban hűsítő benyomást akar keltetni vele a gyártó a fogyasztókban, talán abból kiindulva, hogy az angolban a „hideg, mint egy uborka" hasonlat használatos, ami a magyar „hideg, mint a békaláb" kifejezés megfelelője. (Ezen az alapon Magyarországon békakóla megjelenése várható.) Az uborkakóla csak nyáron és csakis Japánban kerül forgalomba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.