Hölgyeim és uraim! Szomorú hírrel, gyászjelentővel kezdem. Szívünk mély fájdalmával, de nem teljesen elkeseredve tudatjuk, hogy a kormány megbukik, meghal. Olyannyira biztos, hogy a honatyák még a maguk és családjaik temetkezési költségeit is megszavazták.
Hölgyeim és uraim! Mivel előrehozott választások lesznek, fellépek a nagypolitika színterén. Új pártot alapítok. Neve MARHA.
Elődje a BIRKA, a Bolond Istók Romániai Kulturális Auto-gnómiájának a pártja volt. Célkitűzéseit éppen úgy teljesítette, mint a Romániai Magyarság Érdekképviselete, vagy mint az Udvarhelyi Napóleon, vagy a Temesvári Tömörüléske, vagy a Székely Nyúltanács, vagy a Nagy Partiumi Igehirdető, aki mindent megtesz a magyarság egyesítéséért, illetve megosztásáért. Éppen ezért mai nappal feloszlatom, és új pártot alapítok. Neve MARHA, ami rövidítése a Magyarok Romániai Hantapártjának.
Tisztelt Gnóm-társaim, kedves Marhák! Ismertetem a párt alapszabályzatát, amely lényegében pártunk elődjének az alapszabályzatával és célkitűzéseivel egyezik meg.
Az elnökválasztáshoz a demokratikusság jegyében előválasztást tartunk. Az előválasztási bizottság elnöke én vagyok. Egy képviselőt javasolunk. Az én vagyok. A szavazatszámláló bizottság elnöke én vagyok. A választás eredménye: az ELNÖK ÉN vagyok. Én vagyok az elnök, a Vezérbika. Nyájamnak hű fia és szerető atyja az ,,Atya, a Fiú... a lélek elmarad".
Az elnök-képviselő javadalmazása a mindenkori minimálbér tízszerese. Illetmények ugyanennyi. A napidíj: a havi minimálbér. Benzinfogyasztás korlátlan. Élelmiszerjegy a hónap minden napjára. Fenti összeg az elnöki tisztség megszűnése után életfogytiglan folyósítandó. A temetésre előirányzott, évi javadalmazásnak megfelelő összeg elhalálozás előtt egy évvel folyósítandó.
A párttagok jogai és kötelezettségei. Nem kötelező a véleménynyilvánítás, elég a bólogatás és a hangos bőgés. A belépési nyilatkozatot hangos bőgéssel jelenthetik be. A marha nem néz a magasba. Lehajtott fejjel csak bólogat. Bőrünket nem adjuk olcsón. Marhapásztort csak akadémiai végzettséggel alkalmazunk.
Tevékenységi területünk a marhalegelő. Az erdő az ordasoké. Azért soványak a legelőink, mert az individualista marhák csak az önálló marhaság vágyképét kergetik. Tartozzunk egy csordához! Bőgjünk együtt! Az autognómia ügyében felkerestem az államelnököt. Ünnepélyesen megígérte, lesz kulturális autognómia. Területi autognómiát majd az Udvarhelyi Napóleonnal együtt hoznak létre.
Lesz iskolánk, a Marhaiskola. Aki nem szól, csak bőg, az jó jegyet kap, ki oda se ballag, jutalmat is kaphat. Ha kellőképpen bőg, érettségit nyerhet.
Küzdjünk a maffiózás ellen. Rajtam kívül más maffióta nem lehet.
Legelőinkre autópályát építünk, ne tapodjunk a sárban. Az autópályának két vége van, az egyik a vágóhíd, a másik az EU. Belépjünk-e az EU-ba (muuu), vagy nem (buuu)? Aki velem egyetért, hangos bőgéssel jelezze.
Dr. Szőcs Géza