Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bukarestben a megoldás kulcsa

2007. május 30., szerda, Közélet
Ismét remény mutatkozik a Brassó megyéből bölöni területre átköltözött több mint száz roma család helyzetének rendezésére, a háromszéki hatóságok legújabb ötlete szerint kormánypénzből vásárolt NATO-házakba kellene őket áttelepíteni Szászmagyarós határába. György Ervin prefektus szerint ez az egyetlen épkézláb megoldás, hogy elhagyják a megyét, ezzel elvileg a brassói hatóságok is egyetértettek, ám a gyakorlatban nem hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket.

,,Közös csapatot kellene létrehoznunk, mely felméri a pontos helyzetet, hány család él ott, milyen körülmények között, hány házra lenne szükség. Az első megbeszélt időpontra nem jöttek el a brassói szakemberek" — mondja György Ervin. Számításaik szerint egy-egy ilyen könnyűszerkezetű házba két családot költöztethetnének, az építmények ára pedig 12 000 euróra rúg.

Az áttelepült romák helyzetének rendezése több mint két éve téma. Eddig több megoldási javaslat született, ám a hatóságoknak nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk. A két megye közti területcserét mindkét prefektus támogatta, de elutasította a kormány, arra hivatkozva, hogy veszélyes precedenst teremt. A törvénytelenül itt tartózkodó romák kitoloncolása elképzelhetetlen volt, házépítésre a szászmagyarósiak nem akartak területet biztosítani. Legutóbb az volt a brassói hatóságok ötlete: vegye át Bölön az áttelepülteket, adjon személyazonossági igazolványt, rendezze szociális segélyüket. Ezzel azonban sem a bölöni községvezetés, sem a megye nem értett egyet. A helyzet továbbra is rendezetlen, és az érintettek tulajdonképpen rettegnek minden megoldástól. Jelen pillanatban, ha a bölöni polgármester nem adja össze a kiskorú roma fiatalokat, megteszi a szászmagyarósi.

Múlt szerdán kellett volna Sepsiszentgyörgyre érkeznie Brassó megye prefektusának, hogy megtárgyalják az ügyet, ám látogatása elmaradt. György Ervin hiába várta kollégáját, telefonhívásaira sem volt hajlandó válaszolni. ,,Nincs más választásom, Bukarestben kell támogatást szereznem az elképzelés megvalósításához. A brassóiak csak áltatnak, de nem hajlandóak lépni" — fejtette ki a prefektus lapunknak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1060
szavazógép
2007-05-30: Máról holnapra - Magyari Lajos:

Az elnök és a pártok

Ez a hét is jól kezdődött. Băsescu államfő magához hívta a parlamenti pártok vezetőit, s a referendumot követő napok első politikai ténykedéseként azt próbálta tisztázni velük, hogyan lehetne új, szilárd parlamenti többséget kialakítani, hogyan lehetne újra kormányozhatóvá tenni az országot.
2007-05-30: Belföld - x:

Hírsaláta

SZEMÉTLÁDA LESZÜNK, VAGY NEM? Több mint tizenötezer tonna háztartási hulladék Romániába szállításáról és feldolgozásáról tárgyalnak csütörtökön Bukarestben az olasz környezetvédelmi minisztérium szakemberei román kollégáikkal — értesült az Il Corriere della Sera olasz napilap.