Joggal, hiszen Ponta pontosan arról beszélt, amiről inkább hallgatnia illett volna, szerinte ugyanis: „az egyedüli problémája az országnak egy szakmailag teljesen alkalmatlan ügyész rögeszméje, aki tíz évvel ezelőtti valótlan helyzetekről és cselekményekről képzelődve próbálja karrierjét építeni”...
Persze, a Legfelsőbb Bírói Testület megállapítása vélhetően következmények nélkül marad, hiszen kormányfőnk nem érzékenységéről ismert. Olyan politikai kultúrára, stílusra vall cinizmusa, mellyel felvilágosultabb környezetben még egy kisvárosi polgármesteri székbe sem ülhetne. Rázósabb ügyek miatt sem mondott le, s noha mélyrepülése régóta tart, eddig pártja sem hátrált ki mögüle. Igaz, sajtóhírek szerint már pártjában is számlálják napjait, kezd kényelmetlenné válni, puccsra készülnek, mihelyt Dragnea vezetői pozícióba kerül. De egyelőre csak annyi bizonyos, a szociáldemokraták nem kívánják átadni a kormányrudat a mindenre elszánt jelentkezőnek, a jelenlegi kormányfőhelyettes belügyminiszternek, a módfelett nagy hatalomra és befolyásra szert tett Oprea nyugalmazott tábornoknak.
Pedig Ponta mehetne már, pártostól, érdekcsoportostól, mert a mostani szociáldemokrata kormányzás alatt jóformán minden mélypontra került, beruházások, fejlesztések egyaránt. Nem a gazdaságélénkítő, hanem a szociális szempontok érvényesülnek, s ami az erdélyi, székelyföldi magyarságra nézve a legrosszabb, újra a kilencvenes évek hangulata honosodott meg a politikában, közéletben egyaránt. Hiszen Ponta és csapata tette lehetővé, hogy állami közintézmény élére olyan rebellis hivatalnok kerülhessen, akinek fő feladata a magyarság megalázása, illetve újra azok a levitézlettnek hitt hangadók kerülhettek előtérbe, akik semmi másról nem tudnak szólni, csak a székelyföldi románság állítólagos jogfosztottságáról. Pontának és csapatának mennie kell, de nem csak a román–magyar viszony ellehetetlenítése, a nacionalista indulatok felkorbácsolása miatt, hanem azért, mert az egész ország a szakadékba került.