Az asszonyi meddőség, a férfiúi magtalanság beszédtéma volt, szégyen volt, a művi úton előidézett meddőség pedig súlyos erkölcsi megítélés alá esett. Volt eset, hogy inkább megbocsátották a félrejárást, ami amúgy súlyos erkölcsi vétség volt, ,,ha így tudott magot fogni", mintsem gyermek nélkül maradjanak. Ugyanakkor a gyermekakarás lelki, biológiai, egészségügyi erőfeszítései egyben terápiatörténetek is. Egyik-másik naivitásán csak úgy és akkor lehet mosolyogni, ha világszemléletüket kívülről nézzük. Ha például a gyermeket Isten áldásának tekintik, mint láttuk és köztudott, akkor logikus, hogy az áldás késlekedéséért az Istenhez kell folyamodni, mint más bajunkban, betegségünkben is tesszük.

,,A gyermekszerető emberek búsultak. Két évig még menyen a házasélet, ahogy menyen, de aztán kezd hiányozni a gyermek." (N., 69, 1997)

,,Ott velünk szembe van az a B. J., annak nincs gyermeke. A felesége itt előttünk mondta, hogy neki így nem lett, s neki úgy nem lett. Igen, de kezdetben kettőt es vagy hármat es a vízen eleresztett. Most sokkal öregebb s csúfabb az én feleségemnél. El van csúfulva, pedig betyár asszony volt. Szép asszony volt! S hallom az asszonyoktól, mert mondják alattomba, hogy »Most jó vóna-e, ha egy gyermeked vóna? Most bezzeg jó vóna, ugye? De mikor lett, akkor vízre csaptad. Tengerészt csináltál belőle!«" (F., 76, 1987)

,,Az ilyenre azt mondták, magtalan. Vót ezelőtt es, s most es. Hogy kéne a gyermek! Sír a gyermekért, csak nem lesz. Valahogy olyan neki a belső része, hogy nem lesz, nem olyan a méh-felszerelése, hogy legyen gyermeke. Ezt így beszéljük." (N., 80, 1987)

Az ilyenek rendszerint rossz házasságban éltek, a gyermektelenség viszály forrása, válóok lehetett:

,,Az embernek (ti. a férjnek) kellett vóna a gyermek, az asszonynak nem lett. S emiatt el es váltak. Ilyen megtörtént, sok. Aztán olyan es vót, hogy az asszony nem akarta a gyermeket, csak az ember. S azért es elváltak. Vagy rosszul éltek. Nem volt gyermek, s nem volt békesség köztük." (N., 63, 1997)

A gyermekvágyás, a meddőség elleni küzdelem megrendítő példáit kínálja a falu rejtett szellemi, lelki világa, titkolt áhítata: ,,Volt olyan, amelyik böjtöt fogadott, s akkor lett. Nem lett előre, de sokat imádkozott… Misérevalót adtak erre a szándékra, mert kévánták a gyermeket, mindent megtettek ők es, hogy nekik es legyen, s akkor aztán jött egymás után, de gyorsan." (N., 78, 1994)

,,Fordult orvoshoz es, akinek kellett gyermek. A gyermekért harcoltak örökké. Hogy legyen! Ha betegnek vélték az asszonyt, régen es elmentek, hogy tudják meg, hol a hiba. Feredőre es eljártak. Hova az orvos elutalta. Voltak asszonyok, akik ide lementek Dánfalvára. Vittek egy-egy fél kiló sót. Azt tették bele a feredőbe. Aztán azét-e, hogy elmenjen, vagy hogy fogjon, nem tudom." (N., 78, 1994)

,,Az. Á-né, itt, fenn … — volt nekem iligátorom —, idejött, s azt mondta: »Add ide, te, próbáljam meg, mert azt mondták, hogy meleg kamillással tizenhányszor…« nem tudom, meg kell csinálja, s akkor fogamzik neki gyermeke. Na, aztán lett gyermeke, egymás után három. Kamillás vízzel melegítette magát, s úgy feküdt. Na, mos tudom, 13-szor kellett megcsinálni." (N., 66, 1989)

,,A mostaniak sokat járnak az orvosokhoz, s próbálkoznak. Komámék es annyit jártak, s hát egyszer megszületett egy, meg a másik, s hát meg a harmadik. S hát lett család mindjárt. Régen voltak olyanok es, hogy búcsúra jártak, böjtöt fogadtak. Eljártak az ilyen asszonyok a templomba, s Báthoryhoz, s minden… Amikor Báthory Endrének a meggyilkolása ünnepit szokták tartani, búcsúra." (F., 76, 1987)

,,Csak ez az egy született a feleségemnek. Fiatal vót, s úgy elhibázott evvel, hogy több aztán nem lett. Jártunk mi orvoshoz s mindenhova. Megcsináltam hátulról es az asszonyt, met azt mondták, akkor inkább fog magot, de nem lehetett semmire se menni." (F., 76, 1986)

Babszem Jankó és társai

Anélkül, hogy elragadtatnám magam, elmondhatom, hogy ritkán találtam nagyobb összhangot eszmény és valós emberi igyekezet között, mint élő adatközlőim és a mesehősök gyermekgondjai tekintetében.

A gyermekért búcsúra járó, böjtöt, kilencedet fogadó, terhességért imát rebegő csíkszentdomokosi asszony mesebeli szegény asszony megfelelője így fohászkodik: ,,Ó, én uram, Istenem — mormolja magában —, csak egy akkora kis gyermeket adj, mint egy babszem, holtomig mindig áldalak érte."

Így lett a minden áron gyermek akarásából Babszem Jankó, Kégyókirályfi és még sokan mások, akik a felfokozott gyermekvágyban, gyermek iránti epekedésben fogantak.

A csíkszentdomokosi adatközlők vallomásaiból látható, hogy a családot nem a gyermek jötte veszélyeztette, hanem a gyermektelenség. Ezt üzeni a magyar közmondás is: egy szelet kenyeremmel több van. Ami nemcsak azt jelenti, hogy gyermekem van, hanem az egyetemes és már a keresztény kor előtti szimbolika alapján az áldás és gyarapodás gyönyörű metaforája. Babszem Jankó nem szegénységet hoz a szegénységbe, hanem gazdagságot, nem nyomorba dönti a családot, mint mostanság halljuk, hanem felemeli. A család gazdaságilag prosperálni kezd: ,,Jankó hatökrös szekérrel lepte meg a két ütött-kopott girhes ökörrel szántó apját." Ő az, aki ,,kirántja a szekeret a sárból" (milyen remekül dramatizált metafora, szólásmondás), aztán küldetést teljesít: tizenkét szekér vasból buzogányt csináltat, azzal megy hetedhét ország ellen. Kalandja után visszatér az öreg szülőkhöz (lásd a csíkszentdomokosi motivációkat), akik már palotában laknak, de az örömet számukra Jankó jelenti. A szülői büszkeséget is!

A nagy úr kérdésére: ,,Ki hajtja az ökröt, ki tartja az ekét, ki kongat azzal az ostorral… ki csinálja mind ezt a csudát? — a szegény ember így válaszol: Hát biz azt, nagyságos uram, csak a fiam (kiemelés általam), Babszem Jankó!…"

Csak néhány példával érzékeltettem, hogy Csíkszentdomokoson milyen nagy öröm a gyermek, mert az élet értelmet nyer általa, akárcsak Mirkó királyfi nagytatájának életében:

,,A vén király … meglátogatta a fiatalokat. Csak úgy örül a szíve, mikor látta, mennyire szeretik egymást, még egy tányérról is ettek. Nem telt bele sok idő, már látszott, hogy az unoka is útban van. Hej, akkor örült még a vén király, hát még a fiatal! Nem fogta semmi dolog. Alig várta azt az időt, hogy elkövetkezzen. […] Született egy nagyon szép fiok. Akkor lett még nagy öröm."

Akár a bibliai Erzsébet, Keresztelő Szent János anyjának — ,,akit meddőnek hívtak" (Lukács l. 36) — öröméhez is mérhető a csíkszentdomokosi asszony örömhíre, amit szomszédasszonyának közöl: ,,Te, úgy maradtam, érted-e!... András bátyád úgy örvend, úgy vigyáz. Nem engedi, hogy semmit megfogjak, nehogy valami bajom legyen." (N., 66, 1989)

A kégyókirályfi című mesében, mely egészében a gyermekvárás gyötrelméről, öröméről szól, az átokkal sújtott királyné, mihelyt a király átölelte a derekát, felszabadult és ,,azonnal egy olyan szép aranyhajú gyermeket hozott a világra, hogy a napra lehetett nézni, de a gyermekre nem. Nem kellett oda semmi rongy (ti. pólya), gyertyavilág, ragyogott, világossá vált a szoba. Megörvendtek, de nem es egy gyermek, hanem ikergyermekek születtek… S örvend az öreg király, hogy lábujjhegyen járkált, hogy ne halljék koppanása…"

A Miért kell a gyermek a parasztcsaládban, Csíkszentdomokoson? kérdésre a tömör összegzés szándékával, de a motivációkör kitágítására tett próbálkozásom vélt beváltása nyomán fontosnak tartom elmondani, hogy a válaszokban, érvelésekben (ezekből csak válogattam) megtalálni az anyagi-vagyoni, társadalmi, szociális, vallási, nemzeti, érzelmi, életszemléleti szempontokat egyaránt. Szükség van a gyermekre, mert van, kire hagyni a vagyont, mert öregségben támasz, betegségben gondozó, mert az apa nevét tovább viszi, a nemzetség nem hal ki, mert lesz, aki a szülőket eltemesse, mert a gyermek az élet értelme, öröm és boldogságforrás, hogy család legyen a család, mert a magyarság fenntartója, mert a szülői büszkeség éltetője, mert akkor van, kit hazavárni, mert Isten áldása, amit el kell fogadni.

Népesedési stratégia a paraszti társadalomban

Semmi túlzás és grandománia nincs abban, hogy a mostanság divatos stratégia szót használom egy olyan társadalommal és életkörével összefüggésben, mellyel szemben annyi előítélet élt. A komikum sem illeti, noha a stratégia szót ebben a kontextusban többen összeférhetetlennek vélhetik. Velük szemben megkockáztatom kimondani, hogy a paraszti társadalomban, ugyan nem tételesen, a stratégia szónak igen sok esetben, élethelyzetben nagyobb a realitása, mint a rátartisággal magasan szervezett, iskolázottak által vezetett életterek némelyikében. Mindezt arra alapozom, hogy az öntörvényű, belső életvitelében magára hagyott, befelé forduló, sok vonatkozásban zártnak hitt paraszti társadalom megfogalmazta a lét és élet működőképes fenntartásának közeli és távoli, de állandó és stabil cselekvési rendszerét, cselekvési modelljét, normatíváit, az egyéni cselekvés és szabadság határait. Ebből a belső közakaratból és célból alakult ki a paraszti közösség szokáskultúrája, amit én sajátos jogrendszernek is tartok, mely tagjainak csaknem minden tettét szabályozza igenlő és tiltó ,,táblákkal".

Más szóval, a paraszti társadalomnak jogi értelemben volt törvénye, politikai értelemben ,,belpolitikája". A vétőket pedig a szokás, illetve törvény, a ,,politika" sajátosságának megfelelően sajátosan szankcionálta. Miképpen a szokást, törvényt tisztelőket megjutalmazta. Megjutalmazta közösségi szolidaritással, mellyel az egyént ,,minden bújával, bajával, örömével" felkarolta, és ezáltal lelki és anyagi, azaz egzisztenciális biztonságot, fogódzót nyújtott neki. Tartózkodom a vulgáris összehasonlítástól, de ez a jutalmazási mód több szempontból eredményesebb ma is, mint a segélycsomagok, az alkalomszerűen kiutalt juttatások. Ez utóbbiak folyton viszályt és elégedetlenséget gerjesztenek a közösség tagjai, a segélyt kapók és elosztók között, és rászoktatják az embereket a siránkozásra, a segélyvárásra, vagyis az inaktív életmódra. Míg az előbbi az egyéni-közösségi szokás- és törvénytiszteletet, vallási és közösségi erkölcsi-etikai rend cselekvő felvállalását, és nem utolsósorban az egyéni és közösségi munkát, munkavégzést ösztönzi. Ennek lélektani hozadéka pedig az, hogy az egyén válságos helyzetében sohasem marad magára. A szabálysértőknek is biztosította a mai értelemben vett ,,alapvető emberi jogokat", kiváltságokat viszont nem, és a ,,kérelmezés" lehetőségét is sok időre megvonta. Ezek az elvek képezték (és egyre csökkenőbben képezik) a népszaporulat mozgatórugóit is.

Néprajzi szempontú tűnődéseimmel éppen arra próbálok rávilágítani, ami korszerű és ható lehet, hogy a paraszti társadalom egy nagyon összetett „gyermekpolitikát", „demográfiai politikát" dolgozott ki, tartott fenn egész kultúrájában, és nemcsak néhány leszűkített és alkalomszerűen felbukkanó területen. Fontos észrevenni, hogy mindezt hagyománnyá léptette elő, és akként honosította meg, vagyis időtávlatba helyezte, és ezáltal garantálta működését, mert társadalmilag, gazdaságilag, egzisztenciálisan ebben érdekelt volt. Ami kiemelhetően példaadó, hogy kulturális, erkölcsi és hitbéli ébrentartása által természetes tudati tényezővé is tette a gyermeknemzés, gyermekfogadás és -gondozás ügyét. Olyan létszükségleti kérdéssé, mint a lét bármilyen más mindennapi és állandó szükséglete.

Lényegi és alapkövetkeztetés lehet tehát a mai társadalom számára a parasztmodell, mely a népszaporulat kérdéskörét komplex rendszernek tekinti. Vagyis az a felismerés, hogy a szaporulat lankadatlan, összközösségi (társadalmi), mindenkire érvényes és mindenkit integráló ügy, amihez a közösség egyetlen tagja sem viszonyulhat kívülről, sem távolról. Ama közmondás, hogy Okos asszony nem marad gyermek nélkül egy stratégiaváltozat tömör megfogalmazása, és arra figyelmeztet, hogy nem előrelátó az az asszony (nő), aki nem akar gyermeket. A közmondás intelme a paraszti társadalom általam már többször említett pragmatizmusát sejteti, amivel a gyermekáldáshoz is viszonyul. Diszkréten és áttételesen érzékelteti a születésszabályozás ismeretét, de még inkább azt a számtalan előnyt, amit a gyermek jelent társadalmi és egzisztenciális távlatokban.