A fenti címben lévő nevet kerestem, sajnos, nem leltem rá. Talán még nem időszerű? Lehet, de megérdemli, hogy néha megemlékezzünk róla. Megvalósítását nem lehet egy-két szóval jellemezni. Szóáradat kell leírni azt... igen, Jakabos Ödön, a kézdivásárhelyi születésű (1940) székely 1972-ben, 32 éves korában megjárta a világ tetejének tornácát, főt hajtva Dardzsiling temetőjében nemzettársa sírjánál, kegyeletét rótta le az előtt, kinek emlékét a tudományos világ széles ívű szférája is tiszteli.

Jakabos Ödön életműve megírt naplójában nyer anyagi formát. Ázsiába vezető útja és a visszaút kilenc hónapot vett igénybe. Erre az útra való készülődése talán már zsenge gyermekkorától elkezdődött. Megvalósításához kemény akaraterő, elszánt bizakodás, lényének fizikai és lelki erővonalainak együttható és felszabaduló energiájára volt szüksége.

Gyermekkorában olvashatta Korda István A nagy út című könyvét, és így ismerhette a kis orbaiszéki falu nagy fiának, Kőrösi Csoma Sándornak az enyedi Bethlen-kollégiumi életvitelét. Sok esetben követte példáját. Merem állítani, hogy Ödinek — így nevezték őt iskolai környezetében — a nagy orientalista eszményképe volt gyermekkorától kezdődően.

Középiskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban kezdte 1953 őszén. Elvégezte a nyolcadik osztályt, majd 1954-ben, a kézdivásárhelyi tanítóképző megszűnése után annak a helyébe alakított elméleti líceumban fejezte be középiskolai tanulmányait. 1956-ban itt érettségizett.

1957-ben ismét találkoztunk a brassói tehergépkocsi-üzem iskolaközpontjának posztliceális technikumában az autószerelő-szakosztályban. Ebben az időszakban (1957—1959) komolyan gondolkozott tervének megvalósításán. Előbb Nyugat-Európában akart kerékpározni. Intenzív levelezést folytatott, barátokat keresve a magyar kiadású Világ ifjúsága havonta megjelenő lapból tervének véghezvitelére. Végig is karikázott jó pár országon. Ez már ,,prelúdiumnak" számított, előzetese volt nagy-ázsiai útjának.

Technikumi évei alatt nem csak az angol nyelvet tanulta, igyekezett tájékozódni India mozaikos nyelvlabirintusában. Belekóstolt a tamil, szingáli, bengáli, urdu nyelvek bonyolult lingvisztikai rendszerébe is. A 60-as évek végén, mint vasúti forgalmista, a berecki állomáson a szanszkrit nyelvről álmodozva, szerette volna megismerni a Mahabarata és Ramayana őshindu eposzokat.

A berecki katonai temető kőkerítésén ülve Közép-Ázsia térképeit böngészte, a térség leíró földrajzát olvasta. Behatóan tanulmányozta a hinduizmust mint életformát. Elolvasta Hajnoczy Rózsa Bengáli tüzét, Germanus Gyula Kelet varázsát, Louis Bromfild Árvíz Indiában című művét és sok más, a térség leírását tartalmazó írást. Nagy szüksége volt ezekre, mert sok eligazítást merített a hindu életformát, valamint a muzulmán szokásokat illetően.

Ázsiába való elindulása előtt, 1972 őszén már pontosan tudta követendő útvonalát, éjszakai szállásait. Mindezeknek a megszervezése éveket vett igénybe.

Útinaplójában, amelyet nagy gonddal napról napra vezetett, megrázó dolgokat olvashatunk. Sokat nélkülözött, éhezett, szenvedett a szélsőséges éghajlattól. Sokszor a számkivetettség lélekromboló érzése lett úrrá rajta. Az életveszély nagyon sokszor árnyként követte útján. Szerintem, aki ismertem, és sokszor beszéltem vele hazatérte után, azt kell mondanom, hogy hősies tettet vitt véghez.

Több mint kétszáz év kellett ahhoz, hogy egy székely atyánkfia öt dollárral a zsebében — ezt az összeget hazatértekor visszaszolgáltatta —, egy váltó fehérneművel és székely harisnyával hátizsákjában elinduljon Ázsiába úgy, mintha más a martonosi feredőre menne.

Hazafias gesztusként értékelem azt a tényt, hogy indulása előtt Csomakőrösről, eszményképe szobrának talapzatától maroknyi rögöt vitt magával Dardzsiling temetőjébe, s miután az ott lévő sírhantot rendbe hozta, a honi földet a sírra szórta. Hazatértében ugyanezt cselekedte. Csomakőrösön Darzsiling sírhantjának ,,pora" a szobor talapzatánál elvegyült a hazai földben.

A reformkori Magyarország nagy politikusa, gróf Széchenyi István Kőrösi Csoma Sándort ekképpen méltatta: ,,Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve, bölcsőjét kereste a magyarnak, míg végül összeroppant fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de emléke örökké él minden magyarnak szívében."

Összehasonlítást végezve Csoma Sándor és Jakabos Ödön Ázsiába való indulása kapcsán, azt kell mondanunk, hogy mindketten sorsuk alakulására, talán a szerencsében bízva indultak el az ismeretlenbe. Ödinek öt dollárja volt, indulása észrevétlen. Székely harisnyáját csak akkor öltötte magára, amikor a dardzsilingi sírhantot ékítette.

Személyes meggyőződésem szerint, amit Jakabos Ödön véghezvitt kilenc hónap alatt, szülőföldjéről talán senki sem tudná végigcsinálni.

Hazatérte után hat évre, 1979-ben, 39 éves korában távozott az élők soraiból.

A berecki Gábor Áron Kulturális Alapítvány Kuratóriuma döntésének megfelelően a Kovásznai Napok alkalmával a Csomakőrösön szervezett ünnepség napján, április 19-én kopjafát állít Jakabos Ödön emlékére (a kopjafa faragója Kelemen Dénes gelencei faragóművész), felirata: ,,Jakabos Ödön emlékére, aki végigjárta a nagy utat."

Tibád Sándor